10. To these, ever devout, worshipping Me with love, I give that devotion of knowledge by which they come to Me.
To them who are ever devout, worshipping Me, not for any purpose of their oWn, but out of love for Me,—to them I give that devotion of right knowledge (buddhi-yoga) - My essential nature by which they —those who worship Me "with their thought on Me" (x. 9) and so on—knoW Me, the Supreme Lord, the Self, as their own Self. Why doest Thou give the devotion of knowledge (buddhi-yoga) to Thy devotees ?—And what is that obstacle in the path leading to Thee which the devotion of knowledge that Thou givest to Thy devotees serves to remove ?—In answer to this question, the Lord says :
11. Out of mere compassion for them, I, abiding in their self, destroy the darkness born of ignorance, by the luminous lamp of wisdom.
/Out of men compassion : out of mercy, anxious as to how they may attain bliss. I dwell in their anta/i-lvara«a''= which is engaged, in thinking exclusively of the Self and destroy the darkness of ignorance,—that illusory knowledge which is caused by the absence of discrimination,—by the lamp of wisdom, by the lamp of discriminatory knowledge, fed by the oil of pure Devotion (Bhakti-prasiYda), fanned by the wind of earnest meditation on Me, furnished with the wick of right intuition purified by the cultivation of piety, chastity and other virtues, held in the anta/i-kara«a which is com- pletely detached from all worldly concerns, placed in the wind-sheltered enclosure of the mind which is withdrawn from the sense-objects and untainted by attachment and aversion, and shining with the light of right knowledge generated by incessant practice of concentration and meditation. /
Stein Aurél ilyen állapotban talált rá a Gyémánt szútra kínai fordításának szövegére 1907-ben.
A legrégebbi teljes nyomtatott könyv nem más, mint a Gyémánt Szútra, amelyen ezt a kolofont találjuk: „Áhítattal készült Vang Csie által egyetemes szabad használatra a szülei nevében a 9. Hsziantong év 4. hónapjának 15. napján [868. május 11.].” A Gyémánt szútra Stein Aurél által Dunhuangban feltárt példánya ma restaurált állapotban a British Library-ban található.
PDF: Dhyāna-sūtrák Fordította: Hetényi Ernő A Mahāyāna-buddhizmus meditáció-szútrái [Maha-prajna paramita-hridaya, 5-8. oldal, Gyémánt-sutra, 9-58. oldal] Buddhista Misszió, 1984, 58 oldal
Gyémánt szútra Fordította:Kovács Gábor Sétatér – transzkulturális folyóirat, Pécs, 1997. I. évfolyam 1. szám
PDF: Gyémánt szútra „A legmagasabb bölcsesség gyémántvágójának szútrája” Fordította:Bánfalvi András [Budapest] : Farkas L. I., 1998. 7-34. oldal
Gyémántvágó mahájána szútra az önfelülmúló megismerésről> PDF Fordította: Agócs Tamás Agócs Tamás 1991-ben végzett az ELTE Bölcsészettudományi Kar angol és tibeti szakán. 1998-ban a Gyémántvágó-szútra tibeti nyelvű kommentárjairól írt disszertációjával szerezte meg az MTA kandidátusi (CSc) fokozatát.
Gyémánt áttörés. A Gyémántvágó Szútra és magyarázatai; ford., jegyz. Agócs Tamás; A Tan Kapuja Buddhista Főiskola, Bp., 2000
Tartalom
Előszó 7 Rövidítések 13 A Gyémántvágó Szútra 15 A magyarázatok 33 1. Megvilágosodás: a tapasztalás visszafordítása 35 2. A Gyémántvágó Szútra és kommentárjai 47 3. A vadzsra szimbolikája 52 4. A Gyémántvágó Szútra tanítása 66 5. A részletes magyarázat 81 6. Szómagyarázó 193 Jegyzetek a Szómagyarázóhoz 204 7. Függelék 211 I. Részletek a Nyolcezres Túlpartra-juttató Megismerésből: 211 II. Részlet a Vimálakírti-nirdésa-szútrából: 221 III. A Béketűrést Hirdető remete története 222 Könyvészet 227
PDF: A gyémántnál keményebb[szútra] Fordította:Hamvas Béla Gépiratban: 1955 In: Az ősök nagy csarnoka I. India, Budapest, Medio Kiadó. 2003. Életműsorozat: 19. kötet. 383-413. oldal
Hallottam beszélni. A Magasztos abban az időben Szávatthiban tartózkodott Dzsétavana ligetben, Anáthapindika kertjében, a barátok nagy társaságában, ezerkétszáz szerzetessel és sok magas bodhiszattvával.
A Magasztos reggel felöltözött, köpenyét és csészéjét elővette, Szávatthiba, a nagyvárosba ment, hogy alamizsnát gyűjtsön. Miután a Magasztos Szávatthiban alamizsnát gyűjtött és étkezését elvégezte, útjáról visszatért, köpenyét és csészéjét letette, lábát leöblítette, és a számára készített ülésre leült, lábát maga alá húzta, egyenes testtartásba helyezkedett, és eszméletét maga felé fordította. Ekkor sok barát lépett oda, ahol a Magasztos tartózkodott, kezükkel a lábát megérintve üdvözölték őt, jobb felé háromszor körüljárták, majd oldalt leültek.
Abban az időben a tiszteletreméltó Szubhúti a gyülekezethez újra eljött, és leült. Aztán ültéből felkelt, ruházatát egyik vállára vetette, jobb térdével a földre térdelt, összekulcsolta a kezét, a Magasztos felé nyújtotta, és így szólt:
– Csodálatra méltó Magasztos, igazán csodálni való, hogy a szent és megvilágosodott Tathágata a magas bodhiszattvákat kiváló kegyével milyen kegyelemben részesíti. Hogyan kell tehát, Magasztos, a jó családból való fiúnak vagy leánynak viselkednie, miután a bodhiszattva ösvényére lépett, 383 magatartása milyen legyen, és gondolatait miképpen képezze?
Mikor a tiszteletreméltó Szubhúti ezt mondta, a Magasztos így szólt hozzá:
– Jól mondod, Szubhúti, jól mondod. Úgy van, Szubhúti, úgy van, ahogy mondod, a Tathágata kiváló kegyével a magas bodhiszattvát kegyben részesíti, a Tathágata kiváló tanításával a magas bodhiszattvát tanításban részesíti. Ezért, Szubhúti, hallgass, és szívedet nyisd meg jól és helyesen. El fogom neked mondani, ha valaki a bodhiszattva útjára lépett, annak miképpen kell viselkedni, magatartása milyen legyen, és gondolatait miképpen képezze.
A tiszteletreméltó Szubhúti válaszolt a Magasztosnak, és így szólt:
– Úgy legyen, Magasztos.
Akkor a Magasztos így szólt hozzá:
– Ha valaki a bodhiszattva útjára lépett, annak gondolatait, Szubhúti, így kell alakítania: ahány lény csak él a lények e világában, a lény szó alatt értve tojásból, élve, sárból vagy csoda révén születetteket, alakban vagy alak nélkül, névvel vagy név nélkül, amennyire az ismert lények az ismert világban élnek, ezeket nekem a nirvána tökéletes világába mind meg kell szabadítanom. És miután a megszámlálhatatlan lényt így megszabadítottam, egyetlen lény sem szabadult meg. Miért? Mert ha valaki, Szubhúti, a lény gondolatát valóságnak tekinti, az nem nevezhető bodhiszattvának. 384 Miért? Mert, Szubhúti, nem nevezhető bodhiszattvának, aki a lény gondolatát, az élőlény gondolatát, az én gondolatát és a személy gondolatát valóságnak tekinti.
És tovább, Szubhúti: a bodhiszattva adományt ne adjon úgy, hogy külső tárgyat valóságnak tart. Adományt ne adjon úgy, hogy bármit valóságnak tart, adományt ne adjon úgy, hogy bármilyen alakzatot valóságnak tart. Adományt ne adjon úgy, hogy a hang, a szaglás, az ízlés, az érintés bármiféle módját valóságnak tartja. Éppen ezért, Szubhúti, a magas bodhiszattva adományt úgy adjon, hogy az indítóok gondolatát ne tartsa valóságnak. Miért? Mert a bodhiszattva, Szubhúti, aki adományt ad, anélkül, hogy bármit is valóságnak tekint, érdemei mértékének növelését nem könnyen meríti ki. Mit gondolsz, Szubhúti, a keleti égtáj terének mértékét könnyű kimeríteni?
Szubhúti szólt:
– Egyáltalán nem, Magasztos.
A Magasztos szólt:
– Ilyen módon, Szubhúti, aki bármit is valóságosnak tart, annak a bodhiszattva-érdemek növelését nem könnyű megtanulni. És így, Szubhúti, aki a bodhiszattva útjára lépett, ha ajándékot ad, az indítóok gondolatát ne tartsa valóságnak.
Mit gondolsz, Szubhúti, Tathágata a látható tulajdonságaiból megismerhető?
Szubhúti szólt:
– Egyáltalán nem, Magasztos, Tathágata a látható 385 tulajdonságaiból egyáltalán nem ismerhető meg. Miért? Azért, mert amit a Tathágata látható tulajdonságnak tanított, az a valóságban nem látható tulajdonság.
Ezután a Magasztos így szólt a tiszteletreméltó Szubhútihoz: - Látható tulajdonság, Szubhúti, bárhol legyen is, valótlanság, ahol nem látható nem-tulajdonság van, az nem valótlanság. Ezért a Tathágata a nem-tulajdonságáról mint az ő saját tulajdonsága ismerhető meg. Ezután a tiszteletreméltó Szubhúti a Magasztosnak azt mondta:
– Valóban, Magasztos, lesznek itt lények a jövőben, az utolsó időkben, a végső percekben, az utolsó ötszáz évben, a jó törvény lehanyatlásának idejében, akik ha e gondolatot tanítják, az igazat meg tudják formálni?
A Magasztos szólt:
– Ne mondj ilyet, Szubhúti! Igen, a jövőben lesznek lények, az utolsó időkben, a végső percekben, az utolsó ötszáz évben, a jó törvény lehanyatlásának idejében, akik ha e gondolatot tanítják, meg tudják formálni az igazat.
És tovább, Szubhúti: lesznek a jövőben magas bodhiszattvák, az utolsó időkben, a végső percekben, a jó törvény lehanyatlásának idejében, lesznek erőteljes és jó és értelmes lények, akik mikor e szútra szavát tanítják, az igazság gondolatát meg tudják formálni. De ezek a magas bodhiszattvák, 386 Szubhúti, nem egyetlen Buddhát fognak szolgálni, és érdemeik mértéke nem egyetlen Buddha köré fog kristályosodni. Ellenkezőleg, Szubhúti, e magas bodhiszattvák sok százezer Buddhát fognak szolgáim, és érdemeik mértéke sok százezer Buddha alatt fog gyűlni, és ha e szútra szavait tanítják, egyek lesznek, és egyhitűek lesznek. A Tathágata ismeri őket, Szubhúti, Buddha szemével látja őket, és a Tathágata megérti, őket, Szubhúti, mert ezekben a magas bodhiszattvákban nyoma sem lesz a létezés gondolatának, sem az én gondolatának, sem az élőlény gondolatának, sem a lélek gondolatának. Nyoma sem lesz ezekben a magas bodhiszattvákban sem az ilyen, sem az olyan gondolatának. Nyoma sem lesz bennük, Szubhúti, sem az eszmének, sem a nem-eszmének. Miért? Azért, Szubhúti, mert ha az ilyen, vagy az olyan gondolata számukra valóság lenne: valóság lenne az én számukra, valóság lenne a létezés, valóság lenne az élőlény, valóság a lélek. Miért? Azért, Szubhúti, mert a magas bodhiszattva sem ilyet, sem olyat nem ismer el. Ezért tanítja a Tathágata ezt a rejtett értelmű szót: annak, aki a tanítást ismeri, minden dolog olyan, mint a tutaj, minden dolgot fel kell adni, és sokkal inkább minden nem-dolgot.
S akkor a Magasztos így szólt a tiszteletreméltó Szubhútihoz:
– Mit gondolsz, Szubhúti, amit a Tathágata úgy ismer, hogy az a tökéletes legmagasabb tudás, van valami, amit a Tathágata ilyennek tanított? 387
Ezekre a szavakra a tiszteletreméltó Szubhúti így szólt a Tathágatához:
– Amennyiben én a Magasztos tanítását megértettem, nincsen semmi, amit a Tathágata úgy ismer, hogy ez a tökéletes legmagasabb tudás, és nincs semmi olyasmi, amit a Tathágata annak tanított. Miért? Azért, mert amit a Tathágata megismert és tanított, ésszel felfoghatatlan és szóval kifejezhetetlen. Nem dolog, és nem nem-dolog. Miért? Mert az, aki szentté vált, az a földi képességeken túllépett.
A Magasztos szólt:
– Mit gondolsz, Szubhúti, ha a jó családból származó fiú vagy leány e millió és millió világgal betöltött teret a hét drágaság kincseivel megtölti, és azzal a szent és megvilágosodott Tathágatát megajándékozza, az a jó családból való fiú vagy leány tettének hatalmával növelni fogja érdemeinek mértékét?
Szubhúti szólt:
– Úgy van, Magasztos, úgy van, az a jó családból való fiú vagy leány tettének hatalmával érdemeinek mértékét növelni fogja. Miért? Azért, Magasztos, mert Tathágata megtanította, hogy mi az érdemek mértéke, az érdemek valódi mértéke.
A Magasztos szólt:
– És ha, Szubhúti, a jó családból való fiú vagy leány e millió és millió világgal a szent és megvilágosodott Tathágatát megajándékozza, és valaki más a világ örök rendjéről szóló e beszédből 388 mindössze négysoros verset emel ki, és azt a többieknek tanítja és megmagyarázza, tettének hatalmával megszámlálhatatlanná és megmérhetetlenné növeli érdemeinek mértékét. Miért? Mert, Szubhúti, a szent és a megvilágosodott Tathágata tökéletes, legmagasabb tudását mutatja meg, és az áldott Buddhákat mutatja meg. Miért? Mert, Szubhúti, ha a Tathágata azt tanította, hogy a Buddha-tulajdonság Buddha-tulajdonság, valójában azt tanította, hogy nem-Buddha-tulajdonság. Ezért hívják Buddha-tulajdonságnak.
A Magasztos szólt:
– Mit gondolsz most, Szubhúti, vajon az, aki a megvilágosodás folyamába lépett, gondolkozik-e úgy, hogy a folyamba való lépés gyümölcsét elértem?
Szubhúti szólt:
– Egyáltalában nem, Magasztos, aki a megvilágosodás folyamába lépett, nem gondolkozik úgy, hogy a folyamba való lépés gyümölcsét elértem. Miért? Azért, Magasztos, mert egyáltalában nem ért el semmit. Ezért hívják úgy, hogy a megvilágosodás folyamába lépett. Nem ért el valamely alakot, vagy hangot, vagy illatot, vagy érintést, vagy dolgot, amit meg lehetne ragadni. Ha az, Magasztos, aki a megvilágosodás folyamába lépett, azt gondolná, hogy a folyamba való lépés gyümölcsét elértem, fel kellene tételeznie, hogy van én, hogy van lény, hogy van élőlény, hogy van személy. 389
A Magasztos szólt:
– Mit gondolsz, Szubhúti, vajon az, aki már csak egyszer tér vissza, gondolkozik-e úgy, hogy elértem annak gyümölcsét, aki már csak egyszer tér vissza?
zubhúti szólt:
– Egyáltalában nem, Magasztos. Aki már csak egyszer tér vissza, nem gondolkozik úgy, hogy elérte annak gyümölcsét, aki már csak egyszer tér vissza. Miért? Mert nem egyéni lény, aki azt a fokot, hogy már csak egyszer tér vissza, elérte. Ezért hívják úgy, hogy már csak egyszer tér vissza.
A Magasztos szólt:
– Mit gondolsz, Szubhúti, vajon az, aki már nem tér vissza, gondolkozik-e úgy, hogy elértem annak gyümölcsét, aki már nem tér vissza?
Szubhúti szólt:
– Egyáltalában nem, Magasztos. Aki már nem tér vissza, nem gondolkozik úgy, hogy elérte annak gyümölcsét, aki már nem tér vissza. Miért? Mert nem egyéni lény, aki azt a fokot, hogy már nem tér vissza, elérte. Ezért hívják úgy, hogy már nem tér vissza.
A Magasztos szólt:
– Mit gondolsz, Szubhúti, vajon a szent gondolkozik-e úgy, hogy a szentség gyümölcsét elérte?
Szubhúti szólt:
– Egyáltalán nem, Magasztos, a szent nem gondolkozik úgy, hogy a szentség gyümölcsét elérte. És ha én, a Magasztos és a szent úgy gondolkoznék, 390 hogy a szentség állapotát elértem, fel kellene tételeznem, hogy van én, hogy van lény, hogy van élőlény, hogy van személy. És miért? A szent és megvilágosodott Tathágata annak jelölt meg engem, hogy ez az, aki mindenkit megelőzve az erényben lakik, és én, a Magasztos, a szent vagyok, aki minden szenvedélytől megszabadult. Én, a Magasztos, nem gondolkozom olyan módon, hogy szent vagyok, aki minden szenvedélytől megszabadult. Ha a Magasztos úgy gondolkozna, hogy a szentség állapotát elértem, akkor Tathágata nem az igazságot jövendölte volna meg, amikor azt mondta: Szubhúti, a jó család gyermekének nincs sehol lakása, ezért hívják úgy, hogy az erény lakója, az erény lakója, valóban.
A Magasztos így szólt:
– Mit gondolsz, Szubhúti, van itt valami, amit a Tathágata, a szent és megvilágosodott Tathágata Dípankarától vett át?
Szubhúti szólt:
– Egyáltalában nem, Magasztos, egyáltalában nincs semmi, amit a Tathágata, a szent és megvilágosodott Tathágata Dípankarától vett át.
A Magasztos szólt:
– Ha, Szubhúti, a bodhiszattva azt mondaná: világokat akarok teremteni, olyasvalamit mondana, ami valótlan. Miért? Azért, Szubhúti, mert amikor a Tathágata azt tanította: világok, világok, valójában azt tanította, nem-világok. Ezért hívják úgy, hogy világok. 391
Ezért, Szubhúti, az igazi bodhiszattva ilyen módon független értelmet formál, amely értelmet úgy formál meg, hogy annak egyáltalában ne legyen előfeltétele, ne legyen előfeltétele az alak, ne legyen előfeltétele a hang, sem az illat, sem az érintés, sem az, hogy meg lehet fogni. Példának mondanám, Szubhúti, hogy valakinek lehet teste, nagy teste, oly nagy, hogy térfogata olyan lehet, mint a királyok hegyéé, Merué. Azt gondolod, Szubhúti, akkor az ember is nagy?
Szubhúti szólt:
– Úgy van, Magasztos, akkor az ember maga is nagy. Miért? Mert, Magasztos, ha a Tathágata azt tanította, hogy az én én, valóban akkor azt tanította, hogy nem-én. Ezért hívják énnek.
A Magasztos szólt:
– Mit gondolsz, Szubhúti, ha itt annyi Gangesz-folyó lenne, mint ahány homokszem van a Gangesz-folyóban, akkor a homokszemek száma nagy lenne?
Szubhúti szólt:
– A Gangesz-folyó homokszemeinek száma nagy lenne, sokkal több, mint e Gangesz-folyó homokszemeinek száma.
A Magasztos szólt:
– Azt mondom neked, Szubhúti, azt hirdetem neked, ha férfi vagy nő a hét drágasággal annyi világot töltene meg, ahány homokszem van a Gangesz-folyóban, és azt a szent és megvilágosodott Tathágatának ajándékozná, mit gondolsz, 392 Szubhúti, az a férfi vagy nő e tettének erejével emelné érdemeinek mértékét?
Szubhúti szólt:
– Úgy van, Magasztos, az a férfi vagy nő tettének erejével emelné érdemeinek mértékét éspedig megszámlálhatatlanul és megmérhetetlenül.
A Magasztos szólt:
– És ha, Szubhúti, férfi vagy nő a hét drágasággal annyi világot töltene meg, ahány homokszem van a Gangesz folyóban, és azt a szent és megvilágosodott Tathágatának ajándékozná, és más jó családból való fiú vagy leány a Dharma e beszédéből csupán négysornyi verset emelne ki, és azt a többieknek megmagyarázná, és arra őket megtanítaná, tettének hatalma növelné érdemeinek mértékét, éspedig megszámlálhatatlanul és megmérhetetlenül?
És tovább, Szubhúti: a világnak az a része, amelyben a Dharmáról szóló e beszédet csupán négysornyi versben kiemelve tanítaná, és magyarázná az istenek, az emberek és a szellemek egész világa részére, olyan lenne, mint egy oltár. Mit mondjunk hát arról, aki a Dharmáról szóló egész beszédet az utolsó szóig megtanulja, aki ismétli, aki megérti, és teljes értelmét másoknak átadja? Azt kellene mondani, hogy vele a legnagyobb csoda történt meg. És ezen a helyen ül, Szubhúti, a tanító, és a tudás hirdetői helyüket egymásnak adják.
E szavak után a tiszteletreméltó Szubhúti így szólt a Magasztoshoz: 393
– A Dharmáról szóló e beszédet hogyan nevezzük, és hogyan tanuljuk meg?
A Magasztos így szólt a tiszteletreméltó Szubhútihoz:
– A Dharmáról szóló e beszédet, Szubhúti, észt meghaladó tudásnak kell nevezni, és ezen a néven kell megtanulni. Miért? Mert, Szubhúti, amit a Tathágata mint észt meghaladó tudást tanít, azt a Tathágata mint észt meg nem haladó tudást tanítja. Ezért hívják észt meghaladó tudásnak. És tovább, Szubhúti, mit gondolsz, van itt valami, amit a Tathágata tanít?
Szubhúti szólt:
– Egyáltalában nem, Magasztos, nincs itt semmi, amit a Magasztos tanít.
A Magasztos szólt:
– És mit gondolsz ezután, Szubhúti, e millió és millió világok körében a földet nagy por lepi el?
Szubhúti szólt:
– Úgy van, Magasztos, a földet nagy por lepi el. Miért? Mert, Magasztos, amit a Tathágata a földet ellepő pornak tanít, azt a Tathágata nem pornak tanítja. Ezért hívják földet ellepő pornak. És amit a Tathágata a világok körének tanít, azt a Tathágata a nem-világok körének tanítja. Ezért hívják a világok körének.
A Magasztos szólt:
– Mit gondolsz, Szubhúti, a szent és megvilágosodott Tathágata a kimagasló ember huszonkét tulajdonsága alapján megismerhető? 394
Szubhúti szólt:
– Egyáltalában nem, Magasztos, a szent és megvilágosodott Tathágata a kimagasló ember huszonkét tulajdonsága alapján nem ismerhető meg. Miért? Mert, amit Tathágata a kimagasló ember huszonkét tulajdonságának tanít, azt Tathágata a nem-tulajdonságnak tanítja. Ezért hívják a kimagasló ember huszonkét tulajdonságának.
A Magasztos szólt:
– Ha pedig, Szubhúti, férfi vagy nő minden napon önfeláldozást gyakorol annyiszor, ahány homokszem a Gangesz-folyóban van, és ha valaki más a Dharmáról szóló e beszédből csupán négysornyi verset kiemel, és azt másnak megmagyarázza, és arra mást megtanít, valóban tettének hatalmával érdemeinek mértékét növeli, éspedig megszámlálhatatlanul és megmérhetetlenül?
Ekkor a tiszteletreméltó Szubhúti a Dharma hatalmától megrendültén könnyezni kezdett, és mikor könnyeit törölgette, így szólt a Magasztoshoz:
– Csodálatraméltó, Magasztos, különösen csodálatraméltó, hogy Tathágata a Dharma tanítását milyen teljességgel tanítja azon lények javára, akik az útra léptek, akik arra a legjobb útra léptek, amelyről, Magasztos, a tudást bennem fölkeltetted. Soha, Magasztos, a Dharma ilyen tanítását nem hallottam. Azokkal a bodhiszattvákkal, akik ezt a beszédet hallják és tanítják, és eszméiket eszerint építik fel, a legnagyobb csoda történik. Miért? Mert ami igaz eszme, az a nem-igaz 395 eszme, ezért tanítja a Tathágata, hogy az igaz eszme igaz eszme, valóban.
Nem csodálkozom, Magasztos, hogy a Dharmáról szóló e beszédet, amit tanítottál, megértem és felfogom. És azokkal a lényekkel, Magasztos, akik a jövőben élnek, az utolsó időkben, a végső pillanatban, a legutolsó ötszáz évben, a jó törvény lehanyatlásának idejében, akik a Dharma e beszédét tanulják, Magasztos, emlékeznek rá, felolvassák, és egymásnak magyarázzák, azokkal majd tényleg a legnagyobb csoda történik.
És mégis, Magasztos, azokban az énnek sejtelme sem fog felébredni, a lénynek sejtelme sem fog felébredni, sem az élőlénynek, sem a személynek nem fog felébredni sem sejtelme, sem nem-sejtelme. Miért? Mert, Magasztos, az én eszméje nem eszme, a lény eszméje vagy az élőlény eszméje vagy a személy eszméje nem eszme. Miért? Mert a Magasztos Buddha minden eszme fölött áll.
E szavak után a Magasztos így szólt a tiszteletreméltó Szubhútihoz:
– Úgy van, Szubhúti, úgy van. Azokon a lényeken, Szubhúti, akik ezt a beszédet elolvassák, nem fog a zűrzavar vagy rémület, és nem nyugtalaníthatok, és azokkal a legnagyobb csoda történik. Miért? Mert, Szubhúti, amit a Tathágata az észt messze túlhaladónak tanított, az az észt nem meghaladó. És, Szubhúti, amit a Tathágata mint az észt messze túlhaladónak tanított, azt tanította megszámlálhatatlan Buddha. Ezért hívják az észt messze túlhaladónak. 396
És, Szubhúti, az észt meghaladó vagy a türelem tökéletessége, ami a Tathágatára vonatkozik, tulajdonképpen észt nem meghaladó. Miért? Mert, Szubhúti, amikor Kalinga király tagjaimról a húst levagdalta, énemről nem volt eszmém, sem lényemről, sem élőlényemről, vagy személyemről. Miért? Mert, Szubhúti, ha akkor énemről eszmém lett volna, eszmém lett volna a bosszúról is. Nem volt eszmém a lényről, az élőlényről, a személyről, tehát nem volt eszmém a bosszúról sem. Miért? Mert, Szubhúti, emlékszem utóbbi ötszáz születésemre, amikor a türelem tanítója voltam. Ebben az időben szintén nem volt eszmém az énről, a lényről, az élőlényről, a személyről. Éppen ezért, Szubhúti, a magas szellemű bodhiszattva, miután minden eszmét félretett, elméjét a legmagasabb észt meghaladó tudásig emeli. Elméjét így alakítja, és nem függ alaktól, hangtól, szagtól, tapintástól, vagy bármitől, amit meg lehet érinteni, nem függ semmilyen minőségtől, vagy bármi egyébtől. Miért? Azért mert a függés nem-függés. Ezért tanítja a Tathágata: bodhiszattva ne adjon semmit, ami valamihez tapad, ne adjon semmit, ha tapad alakhoz, hanghoz, szaghoz, tapintáshoz, vagy bármihez, amit meg lehet érinteni.
És tovább, Szubhúti, abban a tanításban, amiről a Tathágata gondolkozott vagy azt megértette, vagy arra feleszmélt, abban nincsen sem igazság, sem nem-igazság. És mint az ember, aki sötétbe lép, nem lát semmit, így a bodhiszattva 397 olyannak tekinthető, ha a tárgyakban elmerül, és a tárgyakban elmerülve adományt nyújt. Az viszont, akinek van szeme, és az éjszaka elmúltával világosodik, és a nap felkel, sok dolgot lát, úgy a bodhiszattva olyannak tekinthető, aki a tárgyakban nem merül el és a tárgyakban el nem merülve ad adományt.
És tovább, Szubhúti, ha a jó családból való fiú vagy leány a Dharma e beszédét tanulja, reá emlékezik, azt idézi és megérti és másnak elmagyarázza, azt, Szubhúti, a Tathágata Buddha-tudásával látja, Szubhúti, Buddha szemével látja. Minden ilyen lény, Szubhúti, érdemeinek mértékét teremti, és megtartja megmérhetetlenül és megszámlálhatatlanul.
És, Szubhúti, férfi vagy nő reggel feláldoz annyi életet, ahány homokszem a Gangeszben van, és ugyanezt teszi délben és este, és ha ilyen módon ezeknek az életeknek a száma meghaladja a százezerszer százmilliószor százbilliót, és ha valaki más a Dharma e beszédének hallása után nem lázad fel az ellen, akkor ez utóbbi tettének hatalma alapján érdemeinek mértékét megmérhetetlenné és megszámlálhatatlanná növeli. Mit szóljak arról, aki ezt, miután leírták, megtanulja és emlékszik reá, megérti, és másoknak kifejti?
És tovább, Szubhúti, a Dharmáról szóló e beszéd összehasonlíthatatlan és felfoghatatlan. És a Dharmáról szóló e beszédet a Tathágata azon lények a javára tartotta, akik a magasba vezető útra 398 léptek, és akik a legjobb útra léptek. És azokat, akik a Dharmáról szóló e beszédet megtanulják, és azokat, akik arra emlékeznek, és azt idézik és megértik, és egymásnak megmagyarázzák, a Tathágata Buddha-tudásával ismeri, Szubhúti, és Buddha-szemével látja. Mindezek a lények, Szubhúti, az érdemek mérhetetlen mértékét érik el, az érdemek összehasonlíthatatlan és megszámlálhatatlan, felmérhetetlen és minden mérték fölött álló mértékét érik el. Mindezek a lények, Szubhúti, egyöntetűen emlékeznek a legmagasabb tudásra, azt idézni fogják, és meg fogják érteni. Miért? Mert lehetetlen, Szubhúti, hogy a Dharmáról szóló e beszédet kishitű meghallhassa, vagy az, aki hisz az énben, a lényben, az élőlényben, a személyben. Lehetetlen, hogy a Dharmáról szóló e beszédet meghallhassa, akiben a bodhiszattva tudása nem ébredt fel, és az e beszédet megtanulja, és arra emlékezzék, azt idézze, és azt megértse. Ez a dolog lehetetlen.
És tovább, Szubhúti, a világnak azt a részét, ahol ezt a beszédet elmondják, az egész világ isteni és emberi és gonosz szellemei tisztelni fogják, és meghódolnak előtte, mint a szentség előtt.
Jó család fia vagy lánya, Szubhúti, aki ezeket a szútrákat itt meg akarja tanulni, aki emlékezetében kívánja tartani, idézni kívánja, megérteni kívánja, szívére kívánja venni, másnak teljes értelmüket ki akarja fejteni, győzni fog, biztosan győzni fog. Miért? Azért, Szubhúti, mert ezek a 399 lények amennyi vétket előbbi életükben elkövettek, tettek, amelyeknek eredménye szenvedés volt, a lények e tettek fölött, mivel lényüktől függ, győznek, miután a Dharmát meglátták, a tetteket lerombolják, és a Buddha-tudást elérik.
Emlékszem, Szubhúti, a múltban megszámlálhatatlan és megszámlálhatatlanabb világév előtt a tiszteletreméltó és megvilágosodott Dípankarát, akiben örömömet leltem, nem bántam meg, nyolcvannégyszer százezer világszázadra való Buddha követte. És ha, Szubhúti, ezekben az áldott Buddhákban örömömet leltem, s akikben miután örömömet leltem, nem bántam meg, és ha más oldalon az utolsó percek emberei, a végső ötszáz év népe, amely a jó Dharma lehanyatlásának idején él, ezeket a szútrákat itt meg kívánja tanulni, emlékezetében kívánja tartani, idézni kívánja és megérteni kívánja, és másnak teljes értelmét ki akarja fejteni, Szubhúti, érdemeik mértékéhez viszonyítva előbbi érdemeik mértéke nem nő századrésszel, nem nő ezredrésszel, nem nő százezred-résszel, nem nő tízmilliomod-résszel, nem nő százmilliomod-résszel, nem nő tízmilliószor százezermillió világszázaddal. Nem bír el se számot, se törtet, se számolást, sem összehasonlítást, se megosztást, se megfelelést.
És ha, Szubhúti, a jó családból való fiú vagy leány érdemeinek mértéke, hogy e fiúk és leányok érdemeinek mértéke milyen magasra emelkedik, és az idők folyamán miképpen szilárdul 400 meg, közölném veled, ezt hallva a közönséges ember elméje megzavarodna, és értelme megbomlana. S újra, Szubhúti, újra mondom, mint ahogy a Dharmának ez az értekezése, amelyet a Tathágata tanít, összehasonlíthatatlan és megfoghatatlan, jutalmának is megfoghatatlannak kell lennie.
A tiszteletreméltó Szubhúti a Magasztoshoz ekkor így szólt:
– Miképpen viselkedjék, milyen magatartást vegyen fel, és gondolatait miképpen idomítsa, aki a bodhiszattva ösvényére lépett?
A Magasztos szólt:
– Aki a bodhiszattva ösvényére lépett, gondolatait ilyen módon képezze: minden lényt meg kell szabadítanom a tökéletességbe, a nirvánába, és miután e lényeket megszabadítottam, senkit sem szabadítottam meg. Miért? Azért, Szubhúti, mert ha a bodhiszattva azt gondolja, hogy vannak lények, van létezés, van élőlény, van személy, nem nevezhető bodhiszattvának. Miért? Azért, Szubhúti, mert nincs senki, aki a bodhiszattva ösvényére léphetne.
Mit gondolsz Szubhúti, van valami, amit a Tathágata a legmagasabb tudásra vonatkozólag Dípankarától átvett?
Ekkor a tiszteletreméltó Szubhúti a Magasztoshoz így szólt:
– Magasztos, amennyire én a Magasztos tanításának értelmét fel tudom fogni, nincsen semmi, 401 amit a Tathágata, a szent és megvilágosodott, a legmagasabb és tökéletes tudásra vonatkozóan átvett.
Ekkor a Magasztos a tiszteletreméltó Szubhútihoz így szólt:
– Úgy van, Szubhúti, úgy van. Nincsen semmi, Szubhúti, amit a Tathágata a legmagasabb tökéletes tudásra vonatkozóan a szent és megvilágosodott Dípankarától átvett. És ha, Szubhúti, a Tathágata Dípankarától bármit is átvett volna, ez nem jósolta volna meg, mondván: fiú, a jövőben te leszel a szent és megvilágosodott Tathágata, akit Sákjamuninak neveznek. Mit jelent, Szubhúti, ez a név, Tathágata? Azonosságot jelent. Mit jelent Tathágata, Szubhúti? Apátlanságot és anyátlanságot jelent. Mit jelent Tathágata, Szubhúti? A dolgok lerombolását jelenti. Mit jelent Tathágata, Szubhúti? Azt jelenti, hogy valaki, akinek származása nincs sehol. Miért? Mert, Szubhúti, származás nélkül lenni a legfőbb cél.
Bárki mondja is a szent és megvilágosodott Tathágatáról, Szubhúti, hogy a legmagasabb, tökéletes tudást ismeri, nem mond igazat, és rágalmaz engem, Szubhúti, igazságtalansággal, amit valaha tanult. Miért? Mert, Szubhúti, nincs olyasmi, amit a Tathágata a legmagasabb tökéletes tudásra vonatkozólag ismerhetne. És abban, Szubhúti, amit a Tathágata megismert, tanított, nincsen sem igazság, sem nem-igazság. Ezért a Tathágata azt tanítja: a létező Buddha-létező. Miért? Mert amit a 402 Tathágata, Szubhúti, tanításában valaminek mondott, azt tanításában semminek mondta, s ezért nevezett minden létezőt Buddha-létezőnek.
Valaki lehet, Szubhúti, test és nagy test.
A tiszteletreméltó Szubhúti azt mondta:
– Aki a Tathágatárói azt állította, hogy valaki, aki test, valaki, aki nagy test, az, Magasztos, a Tathágatáról azt állította, hogy testetlen, és ezért nevezte valakinek azt, aki test és nagy test.
A Magasztos így szólt:
– Úgy van, Szubhúti, és ha a bodhiszattva így szólna: minden lényt meg fogok szabadítani, nem lenne bodhiszattvának mondható. Miért? Van itt valami, Szubhúti, ami bodhiszattvának lenne nevezhető?
Szubhúti szólt:
– Egyáltalán nincs, Magasztos, nincs itt semmi, ami bodhiszattvának lenne nevezhető.
A Magasztos szólt:
– Azok, akik a lényekről azt mondanák, hogy nem-lények, valóban lények, Szubhúti, a Tathágata szerint azt mondanák, hogy nem-lények, s ezért hívják őket úgy, hogy lények. Ezért mondja a Tathágata, hogy egyetlen lény sem én, egyetlen lény sem élő, egyetlen ember sincs, egyetlen személy sincs.
Ha, Szubhúti, a bodhiszattva azt mondaná: világokat fogok teremteni, olyat mondana, ami nem igaz. Miért? Mert amit úgy mondanak, hogy világok, valóban világok, Szubhúti, azt a Tathágata 403 szerint úgy mondják, hogy nem-világok, s ezért hívják úgy, hogy világok.
Bodhiszattva, Szubhúti, akinek hite, hogy minden dolog éntelen, minden dolog éntelen. Az hisz, az a szent, és a megvilágosodott Tathágata által magas bodhiszattvának nevezhető.
A Magasztos szólt:
– Mit gondolsz, Szubhúti, van a Tathágatának testi szeme?
Szubhúti válaszolt:
– Úgy van, Magasztos, a Tathágatának van testi szeme.
A Magasztos szólt:
– Mit gondolsz, Szubhúti, van a Tathágatának égi szeme?
Szubhúti válaszolt:
– Úgy van, Magasztos, a Tathágatának van égi szeme.
A Magasztos szólt:
– Mit gondolsz, Szubhúti, van a Tathágatának tudásszeme?
Szubhúti válaszolt:
– Úgy van, Magasztos, a Tathágatának van tudásszeme.
A Magasztos szólt:
- Mit gondolsz, Szubhúti, van a Tathágatának Dharma-szeme?
Szubhúti válaszolt:
– Úgy van, Magasztos, a Tathágatának van Dharma-szeme. 404
A Magasztos szólt:
– Mit gondolsz, Szubhúti, van a Tathágatának Buddha-szeme?
Szubhúti válaszolt:
– Úgy van, Magasztos, a Tathágatának van Buddha-szeme.
A Magasztos szólt:
– Mit gondolsz, Szubhúti, amennyi homokszem van itt a nagy Gangesz-folyóban, tanított annyit a Tathágata, amennyi homokszem van?
Szubhúti szólt:
– Úgy van, Magasztos, úgy van, Szugata* [*Buddha egyik megnevezése], annyit tanított, amennyi homokszem van a nagy Gangesz-folyóban. Mit gondolsz, Szubhúti, ha itt annyi Gangesz-folyó lenne, ahány homokszem van a Gangesz-folyóban, és ha itt annyi világ lenne, ahány homokszem van ezekben a folyókban, vajon sok világ lenne?
Szubhúti szólt:
– Úgy van, Magasztos, úgy van, Szugata, sok világ lenne.
A Magasztos szólt:
– Ahány lény csak él ezeken a világokon, én ismerem mind e lények gondolkodásának gyakorlatát. Miért? Mert, amit a gondolatok gyakorlásaképpen tanítottam, Szubhúti, azt a Tathágata a gondolatok nem-gyakorlásának tanította, és azt a gondolatok gyakorlásának hívják. Miért? Mert, 405 Szubhúti, a múlt gondolata nem észlelhető, a jövő gondolata nem észlelhető és a jelen gondolata sem észlelhető.
Mit gondolsz Szubhúti, ha a jó családból való fiú vagy leány e millió és millió világok körét a hét drágasággal megtöltené, és azt a szent és megvilágosodott Buddháknak ajándékozná, a jó családból való fiú vagy leány tettének hatalmával érdemeinek mértékét növelné?
Szubhúti szólt:
– Növelné, Magasztos.
A Magasztos szólt:
– Úgy van, Szubhúti, úgy van. A jó családból való fiú vagy leány tettének hatalmával érdemeinek mértékét növelné, éspedig megmérhetetlenül és megszámlálhatatlanul. Miért? Mert amit úgy tanítottam, hogy az érdemek mértéke, arról a Tathágata azt tanitotta volna, hogy az az érdemek nem-mértéke, ezért az az érdemek mértéke.
Mit gondolsz, Szubhúti, a Tathágata látható testének alakja szerint megismerhető?
Szubhúti szólt:
– Egyáltalált nem, Magasztos, a Tathágata látható testének alakja alapján nem ismerhető meg. Miért? Mert amit a Tathágata a látható test alakjának tanított, azt a Tathágata a látható test nem-alakjának tanította, azért hívják a látható test alakjának.
A Magasztos szólt:
– Mit gondolsz, Szubhúti, a Tathágata tulajdonságai alapján megismerhető? 406
Szubhúti szólt:
– Egyáltalán nem, Magasztos, a Tathágata nem ismerhető meg tulajdonságai alapján. Miért? Mert, Magasztos, amit a Tathágata tulajdonságnak tanított, azt a Tathágata nem-tulajdonságnak tanította, ezért hívják tulajdonságnak.
A Magasztos szólt:
– Azt gondolja a Tathágata magáról, Szubhúti, hogy a Dharmát tanította?
Szubhúti szólt:
– Egyáltalán nem, Magasztos, a Tathágata nem gondolja magáról azt, hogy a Dharmát tanította.
A Magasztos szólt:
– Ha valaki azt mondaná, hogy a Tathágata a Dharmát tanította, olyat mondana, ami nem igaz. Miért? Mert, Szubhúti, amikor azt mondtam, a Dharma tanítása, a Dharma tanítása, nincs itt semmi, Szubhúti, amit olyan módon lehetne érteni, hogy a Dharma tanítása. Mit gondolsz, Szubhúti, van itt valami, amit Tathágata a legmagasabb tökéletes tudásnak ismer?
Szubhúti szólt:
– Egyáltalán nem, Magasztos, nincs itt semmi, Magasztos, amit Tathágata a legmagasabb tökéletes tudásnak ismer.
A Magasztos szólt:
– Úgy van, Szubhúti, úgy van. Még a legkisebb dolgot sem fogja fel, és nem érti meg senki, azért nevezik ezt a legfelsőbb tökéletes tudásnak. Minden egy itt, Szubhúti, és nincs itt különbség, ezért 407 hívják ezt legmagasabb tökéletes tudásnak. Szabad vagyok önmagámtól, szabad vagyok a létezéstől, szabad vagyok az élettől, szabad vagyok az éntől, ez a legmagasabb tökéletes tudás, mindenkor ugyanaz, és minden jóban ez a tudás van. Miért? Mert amit jó dolognak tanítottam, valóban jónak, Szubhúti, azt Tathágata nem-létezőnek tanította, s ezért nevezik jó dolognak.
Csillag, éjszaka, pislákoló fény, látomás, harmat, buborék, álomköd, villámfény, felhő, – ebből készült a világ.
És ha, Szubhúti, férfi vagy nő a hét drágakőből olyan halmazt gyűjt, mint a Meru, a hegyek királya, a milliószor millió világok terében, és azt ajándékul a szent és megvilágosodott Tathágatának ajándékozza, és ha a jó családból való fiú vagy leány a Dharma értekezéseiből merítve ezt az észt meghaladó tudást egyetlen gáthában, mindössze négy sorban tanítja, akkor, Szubhúti, érdemeinek mértékét még egyetlen századrészben sem éri el, egyetlen ezredrészben, egyetlen százezredrészben, egyetlen százezer világév tízmilliomodrészében sem éri el. Nem tud elviselni sem számot, sem törtet, sem számolást, sem összehasonlítást, sem megosztást, sem megfelelést.
Mit gondolsz, Szubhúti, gondolja a Tathágata azt, hogy lényeket szabadítottam meg? Ne gondolj ilyet, Szubhúti. Miért? Mert nincs itt lény, 408 Szubhúti, akit a Tathágata megszabadíthatott volna. És ha lenne lény, Szubhúti, akit megszabadíthatott volna, akkor a Tathágata valóságnak tartaná az élőlényt, valóságnak tartaná a lelket. S amit úgy hívnak, Szubhúti, hogy az én valósága, azt Tathágata úgy tanította, hogy nem-valóság. Ezt kell tanítani a gyermekeknek és a tudatlanoknak, és aki gyermekeket és tudatlanokat tanít, Szubhúti, azokat a Tathágata mint nem-létező lelkeket tanítja, s ezért nevezik azokat gyermekeknek és tudatlanoknak.
A Magasztos szólt:
– Mit gondolsz, Szubhúti, Tathágata megismerhető látható tulajdonságaiból?
Szubhúti felelt:
– Egyáltalán nem, Magasztos, Tathágata nem ismerhető meg látható tulajdonságaiból.
A Magasztos szólt:
– Jól van, Szubhúti, jól van. Úgy van, Szubhúti, úgy van, ahogy mondod, a Tathágata látható tulajdonságaiból nem ismerhető meg. Miért? Azért, Szubhúti, mert ha a Tathágata látható tulajdonságaiból megismerhető lenne, a kerékforgató király is Tathágata lenne. A Tathágata tehát látható tulajdonságaiból nem ismerhető meg.
A tiszteletreméltó Szubhúti most így szólt a Magasztoshoz:
– Amennyiben a Magasztos tanításának értelmét felfogtam, a Tathágata látható tulajdonságaiból nem ismerhető meg. 409
Ekkor a Magasztos ezt a két gáthát mondta:
– Aki engem alakomban látott, aki engem hangommal hallott, rossz úton igyekszik velem találkozni. Buddha csak a Dharmában látható, és az emberek számára Dharma-testben él. A Dharma pedig az ész számára nem tehető megérthetővé.
– Mit gondolsz, Szubhúti, a Tathágata a látható tulajdonságokból a legmagasabb tudást megismerte? Ne gondold, Szubhúti. Miért? Mert, Szubhúti, a legmagasabb tökéletes tudást a Tathágata nem a látható tulajdonságokból ismerte meg. Senki se legyen, Szubhúti, aki azt állítja neked, hogy bármely dolog lerombolását vagy megsemmisítését hirdette az, aki a bodhiszattva útjára lépett.
És ha, Szubhúti, a jó családból való fiú vagy leány annyi világot töltene meg a hét drágakővel, ahány homokszem van a Gangesz-folyóban, és azt a szent és megvilágosodott Tathágatának ajándékozná, és ha bodhiszattvák önmegtagadó kitartásával a nem-teremtett dolgokat elsajátítaná, vajon ez utóbbi lenne az, amely erőfeszítésének nagyságával érdemeinek mértékét megmérhetetlenül és kiszámíthatatlanul megnövelné?
Az érdemek mértékének számontartása azonban, Szubhúti, a bodhiszattvához nem méltó.
A tiszteletreméltó Szubhúti így szólt:
– Az érdemek mértékét a bodhiszattva ne tartsa számon?
A Magasztos szólt:
– Ne tartsa számon, azt mondom, ne tartsa 410 számon. És tovább, Szubhúti: ha valaki azt mondaná, a Tathágata jött és ment és állt és ült és feküdt, az, Szubhúti tanításomat nem értette meg. Miért? Mert a Tathágata szó olyasvalamit jelent, ami nem megy sehová, nem jön sehonnan, ezért hívják szent és felébredett Tathágatának.
Ezután a tiszteletreméltó Szubhúti így szólt a Magasztoshoz:
– Lesznek itt, Magasztos, lények a jövőben, az utolsó időkben, a végső pillanatokban, az utolsó ötszáz évben, a jó törvény lehanyatlásának idejében, akik, ha ezt az igaz törvényt hallják, hinni fognak?
A Magasztos szólt:
– Nem lesznek azok sem lények, Szubhúti, sem nem-lények. Miért? Mert, Szubhúti, akikről azt tanítottam, hogy lények, azokról a Tathágata azt tanította, hogy nem-lények, ezért hívják őket úgy, hogy lények.
És azután, Szubhúti, ha a jó családból való fiú vagy leány, ahány porszem van e millió és millió világokban, e porszemet mind világokká változtatná, s ezeket mérhetetlen hatalommal ismét finom porszemekké, kicsinynél kisebb porszemekké változtatná, azt gondolod, Szubhúti, hogy ez sok porszem lenne?
Szubhúti szólt:
– Úgy van, Magasztos, igen sok porszem lenne. Miért? Mert, Magasztos, ha azt mondanád, hogy sok porszem, a Magasztos nem mondaná, 411 hogy sok porszem. Miért? Mert amit a Tathágata úgy tanított, hogy sok porszem, azt úgy tanította, hogy a nem-világok köre, ezért hívják úgy, hogy milliószor millió világok köre. Miért? Mert, Magasztos, ha lenne itt világok köre, akkor lenne az anyagban való hit. És amit a Tathágata úgy tanított, mint az anyagban való hit, azt Tathágata úgy tanította, hogy az anyagban való nem-hit. Ezért hívják anyagban való hitnek.
A Magasztos szólt:
– Az anyagban való hit, Szubhúti, említésre sem méltó, és ki sem mondható. Nincs se dolog, se nem-dolog, és ezt tudják már a gyermekek és a tudatlanok is. Miért? Mert, Szubhúti, ha valaki azt mondaná, hogy Tathágata azt tanította, az énben való hit, a lényben való hit, az életben való hit, a személyben való hit, az a valót mondaná?
Szubhúti szólt:
– Egyáltalán nem, Magasztos, egyáltalán nem, az nem mondana valót. Mert, Magasztos, amit Tathágata úgy tanított, hogy énben való hit, azt Tathágata a nem-hitnek tanította, ezért hívják énben való hitnek.
A Magasztos szólt:
– Így kell tehát, Szubhúti, értelmezni, és így kell látni, és így kell hinni annak, aki a bodhiszattva ösvényére lépett. És ilyen módon kell értelmezni és látni és hinni, hogy az ember ne higgyen sem a dolog gondolatában, sem a nem-dolog gondolatában. Mert megmondatott, a dolog 412 gondolata a dolog gondolata, és ezt a Tathágata úgy tanította, hogy a dolog nem-gondolata.
Ha pedig, Szubhúti, a magas szellemű bodhiszattva a megérthetetlen és megszámlálhatatlan világok körét a hét drágasággal megtöltené, és a szent és megvilágosodott Tathágatának ajándékozná, és ha a jó családból való fiú vagy leány a Dharmáról szóló e beszédből, az észt meghaladó tudás tanításából kiemelne négysornyi verset, megtanulná, ismételné, megértené és másoknak megmagyarázná, ez utóbbi tettének hatalmával érdemeinek mértékét megmérhetetlenné és megszámlálhatatlanná növelné. És miképpen magyarázná?
Mint az égen: csillag, éjszaka, pislákoló fény, látomás, harmat, buborék, álomköd, villámfény, felhő, – ebből készült a világ.
Így magyarázná. Ezért mondtam: Magyarázd meg.
Elragadtatásában a Magasztos így szólt. Szubhúti és a barátok, az apácák, az idegen hallgatók és asszonyok, a bodhiszattvák, az istenek, az emberek, az elkárhozottak és a mennybeliek a Magasztos tanítását hódolattal köszöntötték.
Tiszapalkonya, 1955. 413
A GYÉMÁNTNÁL KEMÉNYEBB (1955) Kommentár: Hamvas Béla In: Az ősök nagy csarnoka I. India, Budapest, Medio Kiadó. 2003. Életműsorozat: 19. kötet. 367-382. oldal
A Vadzsraccséddiká nem hiteles Buddha-beszéd még olyan értelemben sem, mint a közismert rövidebb vagy hosszabb gyűjtemény sok darabja. A Buddha-beszédeket a Magasztosnak a nirvánába való átmenetele után írták le, és hitelességük stílushitelesség. Aki valaha ilyen beszédet olvasott, tudja, hogy miről van szó. Utánozhatatlan hang az, ahogy a Magasztos beszél kifogyhatatlan lélegzettel az élet szenvedésének elviseléséről olyan tudás birtokában, amely nem bírálható, mert az az, ami az embert bírálja. A Vadzsraccséddiká ékesszólása szárazabb és merevebb, teóriája viszont világosabb. Minden valószínűség szerint a mahájána olyan mestere írta, elég későn, aki Buddha egész tanítását igen jól ismerte, és azt egyetlen gondolat tömény egységében kívánta el mondani. A kvintesszencia tökéletes, és többet mond, mint amennyit az ember vár. Itt nemcsak Buddha tanításáról van szó csupán, hanem arról is, hogy az miképpen érintkezik szükségképpen azzal a régebbi hindu hagyománnyal, amellyel Buddhát szembe szokták állítani azok, akik úgy vélik, hogy a buddhizmus az indiai hagyományban ugyanaz a szakadás-jelenség, mint az európai kereszténységben a reformáció.
A legutóbb Heinrich Zimmer a hindu filozófiáról írt könyvében a buddhizmus eredetéről az 367 eddig ismerteknél kézenfekvőbb elméletet állított fel. Mindenki tudta, hogy Buddha nem a Védántából, az indiai hagyomány bázisából, hanem a szánkhjából indult ki. Zimmer most azt mondja, hogy a szánkhja és így a buddhizmus eredete nem is hindu, hanem esetleg dravida, és maga a teória mindenesetre az árjáknak Indiába való behatolását megelőző időből származik. Az árják, amikor India földjét elfoglalták, a szánkhját már ott találták. Később ez és a Védánta egymást többféleképpen megfestette úgy, hogy a kétféle metafizika egymástól elemeket vett át, viszont önálló jellegét mindegyik megtartotta. A szánkhjából bontakozott ki a jóga, később a buddhizmus számos eleme, mivel a buddhai hagyomány a Védánta és a hinduizmus lélek-koncepcióját elvetette. Lehet, ezért történt, hogy Buddha tanítása az árja Indiában soha gyökeret nem vert, és mialatt Kínában, Japánban és Tibetben elterjedt, a hinduk között úgyszólván nyoma sem maradt.
A hindu Védánta-hagyománynak sok műve van, amelyben a szánkhja, vagy buddhista hatás érezhető. A Vadzsraccséddiká viszont olyan buddhista könyv, amely lényeges gondolatokat vesz át a Védánta-hagyományból. Már maga a fő tétel olyan, hogy az az árja hagyomány mindig legfontosabb állításainak egyike volt, és az később Sankara Védánta-kommentárjának alapgondolata lett. A Védánta nem vallás és semmi köze a filozófiához. Nem tartalmi tudást közöl, hanem 368 módszert nyújt, amellyel az ember tudatának szerkezetét meg tudja változtatni. A folyamatot megvilágosodásnak, a Védánta nyelvén vidjának, vagyis felébredésnek nevezik. Ez a Vadzsraccsédiká témája is. Sankara a felébredést úgy határozza meg, hogy mialatt megtörténik, nem történik semmi. Minden marad a régiben, a fa fa marad ablakom előtt, és a madár ott ül az ágon, én pedig szobámból látom, mögötte a kék égbolt, és süt a nap. Vagyok és maradtam, aki voltam, és a világ is az, ami volt. Csak éppen a fa nem fa többé, a madár nem madár, a nap nem nap, és én nem vagyok többé én. Egy pillanat tízezredrészére le tudtam dobni és el tudtam felejteni és ki tudtam hajítani mindazt, amit láttam és tanultam és hallottam, és emlékeimet és kívánságaimat és szenvedélyeimet és becsvágyamat, és mindazt, ami személyes énem világa és élete, és tudatom ugyanarra a pillanat tízezred-részére, mint a zen mestere mondja, anyaszült meztelen tudott lenni és ebben a szüzességben a valóságról egyetlen érintést tudott nyerni. Ez a vidjá.
A Vadzsraccsédiká szó értelemhű fordítása az, hogy a gyémántnál keményebb. Vagyis az a tört pillanat, amely alatt a valóságról való tudásra szert tettem, és amely alatt tudatom szerkezete úgy változott meg, hogy felébredtem, más szóval a valóság felismerésére való érzékenységet megszereztem, az a lényem középpontjában elmúlhatatlanul, mint a gyémántnál keményebb mag helyezkedett 369 el. Nem törheti össze sem sorscsapás, sem betegség, sem halál, sem újra testet öltés. Újabban a modern ember sokat adna azért, ha ezt a beavatást le tudná leplezni. Nem győzik eleget magyarázni. A feltevés az, hogy az ember tudatos konkrét élőlény, természeti adottságokkal az életbe beleszőtt individuális én, de ugyanakkor az ember személyes hordozója olyan tudatán kívül eső tudatalatti és fölötti meg nem mérhető láthatatlan erőknek, amelyek tudatos énjéhez nagyságukban és hatalomban úgy viszonyulnak, mint az Antares egy földi mákszemhez. A sajátságos azonban az, hogy az emberek hasonlíthatatlan többsége erről a benne levő Antares-ről soha sejtelmet sem szerez. Csak igen kevesen vannak, és minden időben igen kevesen voltak, akik a tudatos én és a transzcendens valóság közötti függönyt ugyan egy pillanatra sem tudják elhúzni, és a függöny elhúzása nyomán a tudat alatt és fölött levő valóságról ugyan nem tudnak tapasztalatot szerezni, de erről a tapasztalatról valami homályos sejtelmük mégis van.
A hindu metafizika az anyagi világnak nem tulajdonít teljes értékű valóságot. Erre a fogalomra, hogy anyag, a szanszkritban nincs is szó. A anyagvilág körére általában a szamszkárát használják, ami annyit jelent, mint a világot létesítő ok következménye, vagyis ami a dolog gondolatából következik. Viszont a Vadzsraccsédiká azt írja, hogy „a dolog gondolatában való hit ki sem mondható". Vannak, akik a szamszkárát gondolatcsökevénynek 370 fordítják. Valami, ami megindult valami felé, de útjában megállt, és visszafordult, és meggörbült. Ez a „falsot kapott" gondolat, amely nem ért célba. Mondjuk gondolatnyomorék. Mindenesetre olyan, amit az ember nem létező dologról, vagy a legjobb esetben olyan nem teljes értékű realitásról alkotott, amellyel nem érdemes foglalkozni, mert a létezésre komoly hatása nincs. „Minden dolgot fel kell adni és sokkal inkább minden nem dolgot." A hindu hagyomány az újkori Európától lényegesen eltér abban, hogy a világot nem tekinti valóságnak. „A világ nem világ, ezért világ." Egész Európa rejtett axiómája, hogy a világnak embertől független létezése van, és ez az elhallgatott tétel, amelynek feltételezéséből egészen kevés kivétellel minden európai gondolkozó elindul. A hindu hagyomány gondolkozása, mint a Vadzsrnccsédiká megfogalmazza olyan „független értelmet formál, amelynek nincs előfeltétele". Ma ezt úgy mondjuk, hogy annak, amit mond, nincs titkos axiómája. India nem tart megbízhatónak semmiféle olyan ismeretet, amit nem az a bizonyos anyaszült meztelen tudat szerez. Minden dolgot fel kell adni. A világ nem világ. Az anyagban való hit ki sem mondható. „Látomás, harmat, buborék, álomköd, villámfény, felhő, ebből készült a világ."
De nemcsak minden dolgot kell feladni, hanem minden nem dolgot is. Amit ma itt Európában szellemi és pszichológiai világnak mondanak, 371 annak realitása éppen olyan bizonytalan, mint az anyagé.
Nincsen bennem én, atta na mé ti. „Aki az én, az élőlény, a személy gondolatát valóságnak tartja, nem tekinthető bodhiszattvának." Harmat, buborék, felhő, álom. We are such stuff as dreams are made of, ahogy Shakespeare mondja a Viharban. Az anyag merő tükörképe az egyetlen létezőnek. De a szellem és a lélek éppen olyan tükörképe. Minden dolgot fel kell adni, de minden nem dolgot is fel kell adni. Az anyagban való hit ki sem mondható. Aki anyagról, vagy szellemről beszél, hangosan álmodozik. „Az én, a lény, a személy gondolatának nincs valósága." Mindez csupán szamszkára, vagyis gondolatcsökevény, amelynek a valósághoz nincsen köze. Mindez valamilyen apriori feltétel, szamszkára következménye. Aki a valóságot komolyan veszi, az olyan értelmeket formál, amelyeknek nincsen előfeltételük. Óvakodjunk a rejtett axiómáktól. A szellemben és a lélekben való hit pedig semmi egyéb, mint rejtett axiómának, a gondolkozás tudomásul nem vett előfeltételének következménye, amelyet az ember vizsgálat és kritika nélkül elfogad és igaznak tart. Az anyaszült meztelen tudat a szellemet és a lelket nem ismeri.
– Mindezt a nyelv nagyon nehezen fejezi ki. A szavak, éspedig az újabb nyelvek szavai sokkal inkább, mint a régebbieké, minden esetben a külső tárgyakra tapadnak, illetve a külső világ 372 valóságának hallgatólagos elismeréséből indulnak ki. Ezért, aki ezt a korrupt nyelvet hiteles ismeretforrásnak tekinti, a külső világnak az embertől független valóságát önkéntelenül el kell fogadnia. Ha a külső világ teljes értékű valóságát nem vagyok hajlandó elfogadni, nem tehetek mást ezen a nyelven, minthogy tagadom. Ez pedig nem jelent sokat. Az eredeti helyzetet azonban ezzel a tagadással meg sem tudom érinteni. Nem maradhatok tagadásban. Pozitívnak kell lenni. A szavakat olyan módon kell alkalmaznom, hogy nem a külső világ valóságát tagadom, hanem a valóság hallgatólagos elismerését olyan formulával vonom kétségbe, ahogy a Vadzsraccsédiká teszi, amikor azt mondja, hogy „az én nem én, ezért én". „A világ nem világ, ezért nevezik világnak." E kettős paradoxonnak semmiféle grammatikai értelme nincs ugyan, de aki hallja, abban az a gyanú ébredhet, hogy a játék mögött, amit ez a kifejezés-szerkezet jelent, valami másféle tudatszerkezet van, amely a valósággal más viszonyban áll. Az anyaszült meztelen tudat kifejezési formája a paradoxon. Európában erről egyedül Cusanus tudott, senki más.
A Vadzsraccséddiká a paradoxon és az azonosság egységéből keletkezett gondolati aktust úgy hívja, hogy ez az észt meghaladó tudás. Ugyanekkor e szűzi tudat alapállása, a beszéd szerint az ékacsitta, a közvetlen szemlélet. Az észt meghaladó tudás persze az észt nem meghaladó tudás, 373 amely nem tudás, mert semmi nem történik, és ez, ami nem történik, ez a létező, ami a nem létező, ezért nevezik létezőnek. Nincs benne semmi igazság, sem nem igazság. Ebben a logikában a vonzatok nem olyanok, mint a racionális logikában. Olyan gondolatszövevény ez, amely paradoxonokat és azonosításokat kapcsol össze. Ez az észt meghaladó tudás gondolkozás-technikája az anyaszült meztelen tudat közvetlen valóság-tapasztalatából fakadó gondolkozás, amely nem valamely rejtett és be nem vallott axiómából indul ki, hanem minden gondolati aktusban ékacsitta, vagyis újra meg újra a tudat alapállásából lép elő. Ez a logika szamszkára-mentes, más szóval nem használ gondolatcsökevényt. „Minden dolgot fel kell adni, sokkal inkább minden nem dolgot." Nem álmokat és látomásokat és felhőket akarok megismerni, hanem a valóságot, és nem tükörképet akarok megbámulni, hanem a valóságot akarom realizálni. Nem világnézetet akarok konstruálni, hanem a tudat szerkezetét akarom megváltoztatni. Nem filozófus akarok lenni, hanem a gyémántnál keményebb tudást akarom megszerezni. A szamszkára-mentes logikát eksztázis-logikának kell nevezni, éspedig annak kell nevezni azért, mert szamszkára-mentes, nem dolgozik gondolatcsökevényekkel, amelyek akár az anyagi, akár a szellemi világ hallgatólagos elismeréséből, és éppen ezért minden esetben dolgokból indul ki, hanem olyan értelmeket formál, amelyeknek 374 nincs előfeltételük, és amelyekre támaszkodnak, egyes-egyedül az anyaszült meztelen tudat, vagyis az alapállás. Ez az, ami kívül esik a világon, és kívül esik az énen, és ezért eksztatikus. Minden dolgot fel kell adni, sokkal inkább minden nem dolgot. Nincsenek előfeltételek. Közvetlen szemlélet van, a világon és az énen túl levő ékacsitta, az észt meghaladó tudás. Ez az eksztázis-logika.
A szamszkára-világ nem lényeges világ, hanem a dolgokról alkotott fogalmak világa, olyan fogalmaké, amelyeknek helyességét nincs alkalmam ellenőrizni, de irányukban bizalmatlan vagyok, éspedig minden joggal annak kell lennem, mert azok rejtett előfeltételekből keletkeztek, és könnyen lehet, hogy azokat nem létező dolgokról alkottam. „Itt most nyoma sincs az én, a lét, a világ, a lélek gondolatának." „Sem eszme, sem nem eszme." A gondolatokat hiába vizsgálom és ellenőrzőm és tisztítom. A műveleteket hiába építem ki egzaktnak. Az egyetlen, amit tehetek, hogy minden hallgatólagos előfeltételtől eltekintek, és a közvetlen szemléletet realizálom. A közvetlen szemlélet megvalósításának pedig egyetlen módja van, hogy az alapállásra helyezkedem, vagyis realizálom a szűzies tudatot. Aki ezt megtette, nem tett semmit. Aki elérte, nem ért el semmit. Nem történt semmi. Aki ezt látja, nem lát semmit, és eléri azt, ami a gyémántnál keményebb.
A Vadzsraccsédiká bodhiszattva-beavatás. Bodhiszattvának lenni annyi, mint „szabad vagyok 375 önmagámtól, szabad vagyok a létezéstől, szabad vagyok az élettől, szabad vagyok az éntől". Amivel pedig azonos vagyok, az a nem-én és a nem-élet és a nem-lét. Nincs világ, nincsenek dolgok, nincsenek ének, nincs lélek, nincs szellem. Mindenki azonos abban, hogy nem lélek és nem én. Az emberek roppant többsége erről nem tud, és álmodozásban él. De aki a gyémántnál keményebb tudást megszerezte, az azonosította magát a nem léttel. És aki ezt megteszi, nem tesz semmit, mert minden maradt a régiben, és nem történt semmi. A bodhiszattva azért jött, hogy minden élőlényt megszabadítson. De nincs lény és nincs megszabadulás. „Aki azt hiszi, hogy van lény és van megszabadulás, nem nevezhető bodhiszattvának." Mi és ki legyen a bodhiszattva? A bodhiszattva Tathágata legyen.
Tat annyit jelent, mint „az". Aki magát azonosítja. Az egész Vadzsraccsédikában ez a legnehezebb hely. Senki sem tudja mit jelent azonosítani. A hagyomány állandóan beszél róla, de sehol sem magyarázza meg. A modern pszichológia, mint közérthető fogalmat használja, de soha még csak meg sem kísérelte, hogy megvizsgálja. Könnyen lehet, hogy a hindu metafizika tat tvam aszi (ez vagy te) tanításából és az arisztotelészi logika azonosság-elvéből összetett olyan nem tudatos pszichológiai mozzanatról van szó, amelyben teljesen tisztázatlan, hogy ez részesedés, vagy az egyenlőség, vagy az egység, vagy valamilyen olyan 376 viszonylat, amely nem viszonylat többé, mert csak látszólag van kettőről szó, valójában a kettő egy. A nehézség itt az, hogy a paradoxon az azonossággal egybe esik. Ahogy a Vadzsraccsédiká mondja, az én nem én, azért mondják énnek. A világ nem világ, azért mondják, hogy világ. A kettő között levő viszony olyan viszony, amely nem viszony. Ami egész-rész viszonyban van, az az egész-rész viszonyban áll. Ami az egységen beliál van, az még vehet fel egymással viszonyt. Ha valami azonos, annyit jelent, hogy az azonoson belül semmiféle viszonylat nincs. Tat annyi, mint Az. Tathágata pedig az, aki az Azonos. A hindu metafizika abból indul ki, hogy amíg az emberi tudat szamszkárát termel, vagyis amíg az ember gondolatcsökevényeket használ, abban a bizonyos álom-felhő-buborék-állapotban él, amelynek teljes realitásértéke nincs. Ezt a világot májának, vagyis káprázatnak nevezik. Aki a máját eloszlatja, az eléri a szűzi tudatot, ami a nirvána. Ez a nirvána a nem én, a nem világ és a nem dolog. Az ember megszabadult úgy, hogy nem szabadult meg, mert nincs ember és nincs megszabadulás és nem történt semmi.
Az embernek a májá állapotában, az álom-felhő-buborék gondolatnyomorékai között élő énjét úgy hívják, hogy dzsíva. Dzsíva annyi, mint élőlény. Dzsíva az, aki a homályban tapogatózik, azt hiszi, hogy én, hogy a világ körülötte van, hogy él, hogy meghal, hogy újra testet ölt, és elhiszi, hogy van lélek és szellem és dolog és világ. Amikor az 377 ember megszabadul, a dzsíva rejtélyes változásokon esik át, nem dzsíva többé, hanem Átman. Az Átman az, aki a nirvánát elérte.
A májában élő dzsíva lefokozott éberségben él. Ezt a lefokozott éberséget avidjának hívják. Ez az aluszékonyság és eltompultság és az alvajárás, amikor a gondolatcsökevényeinek és rémképeinek és rögeszméinek teljes valóságértéket tulajdonít, és a valótlanságban tévelyeg. Tévelyeg ebben a testetöltésben, és hibát hibára halmoz, igazat nem igaznak, nem igazat igaznak tart, a valóságot a nem valóságtól nem tudja megkülönböztetni, tévhitnek felül, hisz abban, hogy van dolog és én, és az elkövetett hibák miatt újra testet kell öltenie, és tovább tévelyeg számtalan életen át, mint a Vadzsraccsédiká mondja, tízmilliószor százmillió világszázadon keresztül testet ölt és meghal és újra testet ölt. Ezt a tévelygő körforgást hívja a hindu metafizika szamszárának. Az ember mindaddig ebben a szamszárában kering, amíg dzsíva, vagyis amíg a májának valóságértéket tulajdonít. Abban a pillanatban, amikor a pillanat tízezred-részére le tudja dobni, és el tudja hajítani, és el tudja felejteni mindazt, amit látott és tanult és hallott, és emlékeit és kívánságait és szenvedélyeit és becsvágyát, és mindazt, ami százszor százmillió világszázad testet-öltése alatt benne felhalmozódott, és ugyanarra a pillanat tízezred-részére tudata anyaszült meztelen tudott lenni, a valóságról egyetlen érintést nyert: abban a tört pillanatban a 378 dzsíva átváltozik Átmanná. Az alvajárásból felébredt, a májá elpárolgott, és realizálódott a nirvána.
Az európai ember számára ennek a lépésnek, amely nem lépés, megértése különösen nehéz. Még olyan ember is, aki a metafizika minden gondolatával tisztában van, és minden erejét annak asszimilálására összpontosítja, még az sem képes megérteni, hogy a Tathágata azonosságában a nirvána és a szamszára, vagy a szűz tudat és a tévelygés, miképpen lehet azonos, és az adott tények közvetlen tapasztalatára ez miképpen alkalmazható. Akinek ilyen megértési nehézsége van, ha a kérdést így teszi fel, máris egy sereg hibát követ el. Mindenekelőtt adott tények közvetlen tapasztalatáról beszél. Közben természetesen adott ténynek és közvetlen tapasztalatnak azt nevezi, amit a szenzualista és empirikus tudomány annak tart. Buddha ilyesmire persze azt mondaná, hogy mindez szamszkára, vagyis gondolatkorcs, amely az anyagi világ káprázatában fogva maradt, és az alvajárás falát nem tudta áttörni. A közvetlen tapasztalat egészen más. Az nem is tartalmi tudás, hanem a tudatszerkezet megváltoztatása után annak tudomásulvétele, hogy nincs semmi, ami megváltozott volna, és nincs semmi, amit tudomásul lehetett volna venni. Az tán pedig az európai még mindezt alkalmazni is kívánja. Nincs mit alkalmazni, és nincs mire alkalmazni. Végül pedig és főképpen nincs kinek alkalmazni. Nincs megszabadulás. „Aki azt hiszi, 379 hogy van lény, és van megszabadulás, nem nevezhető bodhiszattvának". Tathágata annyi, mint azonos mindennel, ami van, vagyis nem azonos azzal a nem mindennel, ami nincs. A nirvána nem túlvilág és nem üdv és nem tudás és nem létező, és nem lehet senkinek birtokában, és nem alkalmazható, és nem lehet vele közvetlen tapasztalatot szerezni. Ha a nirvána ezek közül bármelyik lenne, akkor az, aki a nirvánát elérte, csupán a létezés egy állapotát érte volna el. De nirvána annyi, mint az észt meghaladó tudás, más szóval a nem észt nem meghaladó nem tudás, azért nevezik észt meghaladó tudásnak. Európában néhány misztikus arról beszél, hogy ilyen észt meghaladó tudásban a lélek a túlvilágon részesül. Ez jellegzetes a vallás által elrontott gondolatokra. India azt mondja, hogy az öröklét nem a halál után kezdődik, hanem soha nem is volt más, mint öröklét, és az ember akkor ébred ennek tudatára, amikor megszerezte: itt és most, ebben a pillanatban, vagyis nem ébred semmire, mert nincs semmi és nem is volt. Az ember mindig szabad volt önmagától, és szabad volt a létezéstől, és szabad volt az élettől, és szabad volt az éntől. Az ember mindig azonos volt mindennel, ami van. Éspedig minden ember. Mindenki Tathágata, annál is inkább, mert nincs mindenki, és nincs Tathágata, ezért mondják mindenkinek és Tathágatának.
– Ez az észt meghaladó tudás. 380
AZ ÉSZT MEGHALADÓ TUDÁS (A szív-szútra) Gépiratban: 1955 In: Az ősök nagy csarnoka I. India, Budapest, Medio Kiadó. 2003. Életműsorozat: 20. kötet. 381-382. oldal
A tiszteletreméltó Avalokitésvara bodhiszattva amikor az észt meghaladó tudás gyakorlásában elmélyedt, ezt tapasztalta:
A világnak öt alkotóeleme van, és ezek természetük szerint üresek. Sáriputra, szólt, az alakok üresek itt, és úgy mondom, hogy az üresség alak. Az üresség az alaktól nem különbözik, és az alak az ürességtől nem különbözik. Ami alak, az üresség, és ami üresség, az alak.
Nem mondhatsz mást sem az érzékelésre, sem a névre, sem a megértésre, sem az ismeretre.
Minden dolog természete, Sáriputra, hogy üres, nincsen sem kezdete, sem vége, nem hibátlan, és nem nem hibátlan, nem tökéletlen és nem tökéletes. Éppen ezért, Sáriputra, ebben az üres ségben nincs alak, nincs érzékelés, nincs név, nincs megértés, nincs ismeret. Nincs se szem, se fül, sem orr, se száj, se test, se lélek. Nincs sem alak, se hang, sem illat, sem íz, sem érintés, se tárgy.
Nincs itt sem ismeret, se nem tudás, sem az ismeret lerombolása, sem a nem tudás lerombolása. Nincs lehanyatlás és nincs halál, és nincs a lehanyatlás lerombolása és a halál lerombolása. Nincs itt a négy nagy igazság, nincs szenvedés, nincs szenvedés keletkezése, nincs a szenvedés megszüntetése és nincs a szenvedés megszüntetéséhez vezető út. Nincs ismeret és nincs megérkezés. 381
Ha valaki a bodhiszattva észt meghaladó tudása felé indul, tudatába bezárva marad. De ha a tudat fátyla eloszlott, minden félelmet levet, túl minden tévelygésen a végső megszabadulást eléri.
A múlt, a jelen és a jövő minden felébredettjében, mikor az észt meghaladó tudás felé indul, a legmagasabb tökéletes tudás világosodik meg.
Ezért kell tudni az észt meghaladó tudás nagy versét, a Nagy Tudás versét, a meghaladhatatlan verset, az összehasonlíthatatlan verset, amely minden szenvedést megszüntet. Igaz, mert nem téved, amit az észt meghaladó tudás mond:
Menj, menj, menj át a túlsó partra, köss ki a túlsó parton, Bodhi szvaha. 382
2. Egyszer a Buddha Srávasztíban időzött, a Dzséta-ligetben, Anáthapindada kertjében, nagyszámú, mintegy ezerkétszázötven szerzetessel, és sok nemes szellemű bódhiszattvával.
3. Egy napon kora reggel a Buddha felöltötte ruháját, vette koldulócsészéjét, köntösét, és elindult Srávasztí nagy városába alamizsnát gyűjteni. Elfogyasztván az adományokat a Buddha visszatért útjáról, letette koldulócsészéjét és köntösét, lábat mosott, leült a számára előkészített helyre, és keresztezett lábakkal, egyenes törzzsel magába mélyedt.
4. Ekkor számos szerzetes kereste föl azt a helyet, ahol a Buddha ült, fejüket lábához hajtották, jobb felé háromszor körüljárták, és leültek egy oldalra.
II. 1. Ugyanebben az időben a tiszteletreméltó Szubhúti is csatlakozott hozzájuk, és leült körükben. Majd fölemelkedett helyéről, köntösét átvetette az egyik vállán, jobb térdére ereszkedett, s összetett kezét a Buddha felé nyújtva, így szólt: 2. Csodálatos, ó, Buddha, fölöttébb csodálatos, ó, Tathágata, hogy a tökéletesen és teljesen megvilágosodott Tathágata miként, mily nagymértékben árasztja legmagasabb kegyét a nemes szellemű bódhiszattvákra! Csodálatraméltó, miként irányítja a tökéletesen és teljesen megvilágosodott Tathágata legmagasabb útmutatásaival a nemes szellemű bódhiszattvákat!
3. Akkor hát hogyan viselkedjen, ó, Buddha, egy jó család fia vagy lánya, miután a bódhiszattvák ösvényére lépett, miként haladjon, hogyan zabolázza meg gondolatait? 4. Miután a tiszteletreméltó Szubhúti így beszélt, a Buddha e szavakkal felelt neki: Jól mondád, jól mondád, Szubhúti! Úgy van, úgy van, ahogy mondod. A nemes szellemű bódhiszattvák a Tathágata legmagasabb kegyét élvezik, a nemes szellemű bódhiszattvák a Tathágata legmagasabb útmutatásait kapják.
5. Ezért tehát, ó, Szubhúti, figyelj és fogadd szívedbe, jól és helyesen. Elmondom neked, hogy valaki, miután a bódhiszattvák ösvényére lépett, hogyan viselkedjen, miként haladjon, és mi módon zabolázza meg gondolatait. 6. Ekkor a tiszteletreméltó Szubhúti válaszolt a Buddhának, mondván:
Legyen így, ó, Buddha!
III. 1. Ekkor a Buddha így szólt hozzá: Mindenki, aki a bódhiszattvák ösvényére lépett, így alakítsa gondolatait:
2. Ahány lény van a létezőknek ebben a világában, ahányra csak ráillik a "lény" fogalma - legyen bár tojásból, anyaméhből, nedvességből vagy csodálatos módon született, formával rendelkező vagy forma nélküli, névvel rendelkező vagy névtelen, se nem névvel rendelkező, se nem névtelen - amennyire a lények bármely formája elképzelhető, ezeket mind át kell mentenem a nirvána tökéletes világába.
3. És mégis, miután így mérhetetlenül sok lényt megszabadítottam, egyetlen lény sem szabadult meg. Hogy miért?
4. Ha, ó, Szubhúti, egy bódhiszattva bármiféleképp hisz egy "lény" fogalmában, akkor nem lehet őt bódhiszattvának nevezni. És miért?
5. Mert, ó, Szubhúti, senki sem nevezhető bódhiszattvának, aki számára még létezik egy lény, egy lélek vagy egy személy fogalma.
IV. 1. Továbbá, Szubhúti, egy bódhiszattva úgy adjon ajándékot, hogy nem bízik a dolgokban; úgy adjon ajándékot, hogy nem bízik semmiben; úgy adjon ajándékot, hogy nem bízik a formákban; sem a hangokban, szaglásban, ízlelésben, tapintásban, tudat-tárgyakban.
2. Mert, ó, Szubhúti, a bódhiszattva, a nagyszerű lény úgy adjon ajándékot, hogy nem bízik semmilyen jelenség képzetében. Hogy miért?
3. Mert, ó, Szubhúti, ama bódhiszattva fölhalmozott érdemeinek nagyságát, aki minden kötődés nélkül ad ajándékot, nem könnyű felbecsülni. Mit gondolsz, ó, Szubhúti, könnyű-e megmérni a tér nagyságát keleti irányban? 4. Szubhúti így válaszolt: Bizony nem, ó, Buddha. 5. A Buddha ekkor folytatta: Hasonlóképpen, könnyű-e megmérni a tér nagyságát a déli, nyugati, északi irányban, felfelé és lefelé, a fő és közbenső irányokban, mind a tíz irányban? 6. Szubhúti így válaszolt: Bizony nem, ó, Buddha. 7. A Buddha e szavakkal folytatta: Ugyanígy, ó, Szubhúti, egy bódhiszattva fölhalmozott érdemeinek nagyságát, aki minden kötődés nélkül ad ajándékot, nem könnyű felbecsülni. Ezért aztán, ó, Szubhúti, azoknak, akik ráléptek a bódhiszattvák ösvényére, úgy kell ajándékozniuk, hogy nem bíznak semmilyen jelenség képzetében.
V. 1. Nos, mit gondolsz, ó, Szubhúti, látható-e a Tathágata ismertetőjegyei alapján?
2. Szubhúti így felelt: Bizony nem, ó, Buddha, egy tathágata nem látható saját jegyei alapján. Hogy miért? Mert amit a Tathágata az ismertetőjegyek birtoklásaként hirdetett, az valójában a nem-jegyek nem-birtoklása. 3. Ezután a Tathágata így beszélt a tiszteletreméltó Szubhútihoz: Ahol a jegyek sajátként jelentkeznek, ott szemfényvesztés van, ahol a nem-jegyek nem sajátként jelentkeznek, ott nincs szemfényvesztés. Így a Tathágata ismertetőjegyei nem-jegyek, s ezek által látható meg.
VI. 1. Ezután a tiszteletreméltó Szubhúti így szólt a Buddhához: Lesz-e, ó, Buddha, olyan lény a jövőben, az utolsó időben, az utolsó pillanatban, az utolsó ötszáz évben, az igaz Tan romlása idején, akiben, midőn e szútra szavait hallja, helyes képzet alakul ki? 2. A Buddha így felelt: Ne beszélj így, Szubhúti! Igen, lesznek néhányan a jövőben, az utolsó időben, az utolsó pillanatban, az utolsó ötszáz évben az igaz Tan romlása idején, akik helyes képzetet alakítanak ki magukban, mikor hallják, hogy éppen ezeket a szavakat hirdetik nekik. 3. Továbbá, ó, Szubhúti, lesznek nemes szellemű bódhiszattvák a jövőben, az utolsó időben, az utolsó pillanatban, az utolsó ötszáz évben, az igaz Tan romlása idején, lesznek erős, jó és bölcs lények, akik, midőn éppen e szútrák szavait hallják, helyes képzetet alakítanak ki magukban.
4. De azok a nemes szellemű bódhiszattvák, ó, Szubhúti, nem csak egy buddhának fognak szolgálni, érdemeik halmaza nem egyetlen buddha alatt fog összegyűlni. Éppen ellenkezőleg, ó, Szubhúti, azok a nemes szellemű bódhiszattvák sok százezernyi buddhát szolgálnak majd, és érdemeik halmaza sok százezernyi buddha szolgálatában gyűlik majd össze.
5. Ha bennük e szútra hirdetésekor csak egyetlen gondolat idejére tiszta bizalom ébred, akkor a Tathágata buddha-tudása révén megismeri őket; a Tathágata buddha-szemével látja őket; s a Tathágata megérti őket.
6. Ők mind mérhetetlen és megszámlálhatatlan mennyiségű érdemet halmoznak föl és őriznek meg. Hogy miért? Mert, ó, Szubhúti, mert azokból a nemes szellemű bódhiszattvákból hiányzik az "énség" képzete, hiányzik a lény képzete, a lélek képzete, a személy képzete.
7. S e nemes szellemű bódhiszattvák számára nem létezik a valóság képzete, sem a valótlanságé. Nem létezik számukra, ó, Szubhúti, semmiféle képzet vagy nem-képzet. És miért?
8. Mert ha e nemes szellemű bódhiszattvák számára létezne a valóság képzete, akkor hinnének egy énségben, hinnének egy lényben, hinnének egy lélekben, hinnének egy személyben. S még ha létezne is számukra a valótlanság képzete, akkor is hinnének egy énségben, hinnének egy lényben, hinnének egy lélekben, hinnének egy személyben. És miért?
9. Mert, ó, Szubhúti, sem a valóságot, sem a valótlanságot nem szabad elfogadnia egy nemes szellemű bódhiszattvának. Ezért a Tathágata ezt a rejtett értelmű mondást hirdette: 10. Azok, akik úgy ismerik a Tanról szóló tanítást, mint tutajként használhatót, hagyjanak föl minden valósággal, s még inkább minden valótlansággal.
VII. 1. És a Buddha ismét szólt a tiszteletreméltó Szubhútihoz: Mit gondolsz, ó, Szubhúti, van-e bármi, amit a legmagasabb tökéletes tudásként ismerne a Tathágata, vagy van-e bármi, amit a Tathágata tanított? 2. A tiszteletreméltó Szubhúti így felelt a Buddhának: Ahogy én értem a Tathágata magyarázatainak jelentését, nincs semmi, amit a Tathágata a legmagasabb tökéletes tudásként ismerne, és a Tathágata semmit sem tanított. Hogy miért?
3. Mert az a valami, amit a Tathágata ismert és tanított, az felfoghatatlan és kifejezhetetlen. Nem valami az, és nem az ellenkezője. Hogy miért? Mert a nemes személyek beszéde nem tökéletes.
VIII. 1. A Buddha így szólt: Mit gondolsz, ó, Szubhúti, ha egy jó család fia vagy lánya ezt a milliószor millió világot magában foglaló mindenséget megtöltené a hét nemes anyaggal, és ajándékul adná a megvilágosodott tathágatáknak, vajon ama jó család fia vagy lánya e tett erejéből adódóan nagy mennyiségű érdemet halmozna-e föl? 2. Szubhúti így felelt: Igen, ó, Buddha, egy jó család ama fia vagy lánya nagy mennyiségű érdemet halmozna föl. És miért?
3. Mert, ó, Buddha, amit a Tathágata az érdemek halmazaként tanított, azt valójában az érdemek nem-halmazaként hirdette. Ily módon beszélt a Tathágata az érdemek halmazáró1. 4. A Buddha így szólt: És ha, ó, Szubhúti egy jó család fia vagy lánya ezt a milliószor millió világot tartalmazó mindenséget megtöltené a hét nemes anyaggal és a szent, megvilágosodott tathágatáknak adná ajándékul,
5. és ha egy másik személy a Tannak e magyarázatából kiválasztana akár egyetlen négysoros versszakot, és azt tökéletesen megtanítaná és elmagyarázná másoknak, ő e tettével mérhetetlenül nagyobb és megszámlálhatatlanul több érdemet halmozna fel. És miért?
6. Mert, ó, Szubhúti, a tökéletesen és megvilágosodott Tathágaták legmagasabb tökéletes tudása ebből származik; az áldott buddhák ebbő1 származnak. És miért?
7. Mert, ó, Szubhúti, amikor a Tathágata azt hirdette: "A Buddha tanítása, a Buddha tanítása", akkor ő ezeket nem-tanításként hirdette. Ezért hívjuk a Buddha tanításának.
IX. 1. A Buddha akkor azt kérdezte: Nos, mit gondolsz, ó, Szubhúti, vajon a folyamba-lépő így gondolkodik-e: "Megszereztem a folyamba-lépés gyümölcsét?"
2. Szubhúti így válaszolt: Bizony nem, ó, Buddha, a folyamba-lépő nem gondolkodik így: "Megszereztem a folyamba-lépés gyümölcsét." És miért nem?
3. Mert, ó, Buddha, nem tett szert semmire sem. Nem szerzett semmiféle láthatót, sem hangokat, sem szagokat, sem ízeket, sem tapinthatót, sem gondolhatót. Ezért nevezzük őt folyamba lépőnek.
4. Ha, ó, Buddha, egy folyamba-lépő így gondolkodna: "Megszereztem a folyamba-lépés gyümölcsét" akkor hitet táplálna egy énben, hinne egy élőlényben, hinne egy lélekben, hinne egy személyben. 5. A Buddha megkérdezte: Mit gondolsz, ó, Szubhúti, vajon az egyszer visszatérő így gondolkodik-e: "Megszereztem az egyszer-visszatérés gyümölcsét?"
6. Szubhúti ezt válaszolta: Bizony nem, ó, Buddha, az egyszer-visszatérő nem gondolkodik így: "Megszereztem az egyszer-visszatérés gyümölcsét." Hogy miért nem? Mert ő nem önálló létező, aki elérte az egyszer-visszatérés állapotát. Ezért nevezzük egyszer-visszatérőnek. 7. A Buddha ezután ezt kérdezte: Mit gondolsz, ó, Szubhúti, vajon a vissza-nem-térő így gondolkodik-e: "Megszereztem a vissza-nem-térés gyümölcsét?" 8. Szubhúti így felelt: Bizony nem, ó, Buddha, a vissza-nem-térő nem gondolkodik így: "Megszereztem a vissza-nem-térés gyümölcsét" Hogy miért nem? Mert ő nem önálló létező, aki elérte a vissza-nem-térés állapotát Ezért nevezzük őt vissza-nem-térőnek. 9. A Buddha megkérdezte: Mit gondolsz, ó, Szubhúti, vajon a szent így gondolkodik-e: "Megszereztem a szentség gyümölcsét"? 10. Szubhúti így válaszolt: Bizony nem, ó, Buddha, a szent nem gondolkodik így: "Megszereztem a szentség gyümölcsét" Hogy miért nem? Mert ő nem önálló létező, akit szentnek nevezünk. Ezért nevezzük szentnek.
11. S ha, ó, Buddha, egy szent a következőképpen gondolkodna: "elértem a szentség állapotát", akkor hinne egy énségben, hinne egy élőlényben, hinne egy lélekben, hinne egy személyben. És miért?
12. A tökéletesen és teljesen megvilágosodott Tathágata, azt mondta rólam, hogy legelső vagyok a békességben lakozók között. Én, ó, Buddha, szent vagyok, megszabadultam a szenvedélyektől. És, ó, Buddha, mégsem gondolkodom így: szent vagyok, megszabadultam a szenvedélyektől.
13. Ha, ó, Buddha, úgy gondolnám, hogy elértem az arhatság állapotát, akkor a Tathágata tévesen állította volna rólam: "Szubhúti, a jó családnak e fia, aki a legelső a békességben lakozók között, nem lakozik sehol, ezért nevezzük őt békességben lakozónak, bizony, békességben lakozónak!"
X.
1. A Buddha megkérdezte: Mit gondolsz, ó, Szubhúti, van-e bármi, amit a Tathágata a tökéletesen és teljesen megvilágosodott Dípankara Tathágatától vett át?
2. Szubhúti így felelt Bizony nincs, ó, Buddha; nincs semmi, amit a Tathágata a tökéletesen és teljesen megvilágosodott Dípankara Tathágatától vett volna át.
3. A Buddha ekkor így szólt Ha, ó, Szubhúti, egy bódhiszattva azt mondaná: "Számos Buddha Földet fogok teremteni", akkor nem mondana igazat. Hogy miért? Mert, ó, Szubhúti, amikor a Tathágata azt hirdette "számos világ, bizony, számos világ", akkor ő nem-számosként hirdette ezt. Ezért nevezzük ezeket számos világnak.
4. Tehát, ó, Szubhúti, egy nemes szellemű bódhiszattva ilyen módon alakítson ki független tudatot, mely nem bízik semmiben, nem bízik a láthatóban, nem bízik a hangban, szagban, ízben, tapinthatóban, gondolhatóban.
5. Nos, vegyünk például egy embert, ó, Szubhúti, akinek hatalmas teste van, olyan nagy, mint a Szurnéru, a hegyek királya. Gondolod, ó, Szubhúti, hogy az hatalmas lenne?
7. Szubhúti így válaszolt: Igen, ó, Buddha, igen, az hatalmas lenne. És miért? Mert, ó, Buddha, mikor a Tathágata azt hirdette: "test, test, bizony", akkor ő ezt nem testként hirdette. Ezért nevezzük hatalmas testnek.
XI.
1. A Buddha megkérdezte: Mit gondolsz, ó, Szubhúti, ha oly sok Gangesz folyó lenne, ahány homokszem van a hatalmas Gangesz folyóban, akkor sok homokszem lenne bennük?
2. Szubhúti így felelt: Bizony, nagyon sok Gangesz folyó lenne, hát még a bennük lévő homokszemek száma milyen rengeteg!
3. A Buddha így szólt: Nos, azt mondom néked, ó, Szubhúti, kinyilvánítom előtted, ha egy nő vagy egy férfi oly sok világot megtöltene a hét nemes anyaggal, mint ahány homokszem van azokban a Gangesz folyókban, és ajándékul adná a tökéletesen és teljesen megvilágosodott tathágatáknak, mit gondolsz, ó, Szubhúti, vajon az a nő vagy férfi, e tette által nagy érdemet halmozna-e föl? 4. Szubhúti így válaszolt: Igen, ó, Buddha, az a nő vagy férfi e tette révén nagy érdemet halmozna föl, mérhetetlenül nagyot és megszámlálhatatlanul sokat.
5. A Buddha így folytatta: És ha, ó, Szubhúti, egy nő vagy egy férfi, megtöltené azt a rengeteg világot a hét nemes anyaggal, és odaajándékozná a tökéletesen és teljesen megvilágosodott tathágatáknak,
6. s ha egy jó család másik fia vagy leánya a Tan e magyarázatából kiválasztana egyetlen négysoros versszakot, és azt tökéletesen megtanítaná másoknak, és elmagyarázná nekik, ő e tette révén mérhetetlenül nagyobb és megszámlálhatatlanul több érdemet halmozna fel.
XII. 1. Továbbá, ó, Szubhúti, a világnak az a része, melyben a Tan e magyarázatából kiválasztottak csupán egy négysoros versszakot, s azt tökéletesen megtanították és elmagyarázták, olyan lesz, mint egy áldott szentély az egész világ számára, isteneivel, embereivel és szellemeivel együtt.
2. Mit mondjunk akkor azokról, akik a Tan e magyarázatát teljes egészében, végig megtanulják, elismétlik, megértik és maradéktalanul elmagyarázzák másoknak? Ők, ó, Szubhúti, a legmagasabb áldásban részesülnek. És a földnek azon a helyén ott él majd a Buddha, vagy az őt képviselő tanítvány.
XIII. 1. E szavak után a tiszteletreméltó Szubhúti így szólt a Buddhához:
Ó, Buddha, mi legyen a neve, a Tan e magyarázatának, s hogyan jegyezzem meg? 2. Ezután a Buddha így beszélt a tiszteletreméltó Szubhútihoz:
A Tannak ezt a magyarázatát, ó, Szubhúti, Túlvivő Bölcsességnekhívják, és e néven jegyezd meg. S mondd csak, mit gondolsz, ó, Szubhúti, volt-e bármi, amit a Tathágata hirdetett? 3. Szubhúti így felelt: Bizony nem hirdetett semmit a Tathágata. 4. A Buddha szólt: Mit gondolsz, ó, Szubhúti, a földek pora, amit e milliószor millió világot tartalmazó mindenség tartalmaz, vajon sok-e?
5. Szubhúti felelte: Igen, ó, Buddha, igen, a föld pora bizony rengeteg. Hogy miért? Mert, ó, Buddha, amit a Tathágata a föld pora ként tanított, azt nem-porként tanította. Ezért nevezzük a föld porának. S amit a Tathágata mindenségként hirdetett, azt nem-mindenségként hirdette. Ezért nevezzük mindenségnek. 5. A Buddha szólt:
Mit gondolsz, ó, Szubhúti egy tökéletesen és teljesen megvilágosodott Tathágata látható-e harminckét jegyébő1?
6. Szubhúti felelte: Bizony nem, ó, Buddha, egy tökéletesen és teljesen megvilágosodott Tathágata, nem látható harminckét jegyéből. Hogy miért?
7. Mert amit a Tathágata harminckét jegyeként hirdetett, azt a Tathágata nem-jegyként hirdette. Ezért nevezzük a harminckét jegyének. 8. A Buddha szólt: Ha, ó, Szubhúti, egy nő vagy egy férfi naponta annyiszor föláldozná az életét, ahány homokszem van a Gangesz folyóban, és így tenne annyi világkorszakon keresztül, ahány homokszem van a Gangeszben,
9. s ha egy másik ember a Tannak e magyarázatából kiválasztana csak egyetlen négysoros versszakot, és azt tökéletesen megtanítaná és elmagyarázná másoknak, ez utóbbi, tette révén mérhetetlenül nagyobb és megszámlálhatatlanul több érdemet halmozna fel.
XIV. 1. Akkor a tiszteletreméltó Szubhútit megindította a Tan ereje, s könnyekre fakadt. Azután megtörölte a szemét, és így szólt a Buddhához:
2. Csodálatos, ó, Buddha, rendkívül csodálatos, milyen maradéktalanul hirdette e Tant a Tathágata azon lények javára, akik a legfelsőbb ösvényre léptek. Általa, ó Buddha, felismerés ébredt bennem.
3. Bizony, korábban sohasem hallottam ilyen tanítást a Tanró1. Azok a bódhiszattvák, ó, Buddha, akik hallják majd, mikor e szútrát hirdetik, s róla helyes felfogást alakítanak ki magukban, a legmagasabb áldásban részesülnek. Hogy miért?
4. Mert a helyes felfogás valójában nem felfogás. Ezért hirdeti a Tathágata: "A helyes felfogás - a helyes felfogás!" Nekem nem nehéz elfogadnom és elhinnem ezt a Tanró1 szóló értekezést, mely kihirdettetett.
5. S azok a lények szintén, ó, Buddha, akik a jövőben élnek majd, az utolsó időben, az utolsó pillanatban, az utolsó ötszáz évben, az igaz Tan romlása idején, akik a Tan e magyarázatát megtanulják, ó, Buddha, emlékezetükbe vésik, elismétlik, megértik és maradéktalanul elmagyarázzák másoknak, azok valóban a legmagasabb áldásban fognak részesülni. 6. Bennük, ó, Buddha, nem fog megjelenni az énség, egy lény, egy lélek vagy egy személy képzete, s nem fog létezni számukra sem képzet, sem nem-képzet. És miért? Mert, ó, Buddha, az énség képzete nem-képzet, és a lény, lélek, személy képzete is nem-képzet. És miért? Mert az áldott buddhák megszabadultak minden képzettő1.
7. E szavak után a Buddha így szólt a tiszteletreméltó Szubhútihoz: Így van, Szubhúti, így van. Azoknak a lényeknek, ó, Szubhúti, akik hallják e szútra felolvasását, és nem remegnek, nem ijednek, nem riadnak meg, a legmagasabb áldásban lesz részük. Hogy miért? Mert, ó, Szubhúti, ezt a Tathágata hirdette felülmúlhatatlan bölcsességként.
8. És, ó, Szubhúti, amit a Tathágata felülmúlhatatlan bölcsességként hirdet, ugyanazt tanítja számtalan áldott buddha is. Ezért nevezzük felülmúlhatatlan bölcsességnek. 9. Továbbá, ó, Szubhúti, a tűrés legmagasabb tökéletessége, mely egy tathágatára jellemző, szintén nem tökéletesség. Hogy miért? Mert, ó, Szubhúti, abban az időben, amikor Kalinga királya lefaragta a húst minden tagomról, nekem nem volt énség-, lény-, lélek- vagy személy-képzetem, nem volt sem képzetem, sem nem-képzetem. Hogy miért?
10. Mert, ó, Szubhúti, ha akkor az énség képzete támadt volna bennem, akkor a rosszakarat képzete is megjelent volna. Ha a lény, lélek vagy személy képzete támadt volna bennem, akkor az ártani vágyás képzete is megjelent volna. És miért?
11. Mert, ó, Szubhúti, én emlékezem előző ötszáz életemre, mikor türelmet hirdető bölcsként éltem. Akkor sem rendelkeztem az énség, lény, lélek vagy személyiség képzetével.
12. Ezért tehát, ó, Szubhúti, egy nemes szellemű bódhiszattvának, miután elvetett minden képzetet, tudatát föl kell emelnie a legmagasabb tökéletes tudás szintjére. Tudatát olyanná kell formálnia, hogy ne bízzon a látásban, hallásban, szaglásban, ízlelésben, tapintásban, gondolkodásban, ne bízzon valamiben, ne bízzon semmiben, ne bízzon bármiben. Hogy miért?
13. Mert amiben megbízik, az valójában megbízhatatlan. Ezért hirdeti a Tathágata: "Ne adjon ajándékot az a bódhiszattva, aki bármiben is megbízik, ne adjon az, aki bízik a formában, hallásban, szaglásban, ízlelésben vagy bármi kézzelfoghatóban." 14. Továbbá, ó, Szubhúti, a bódhiszattva minden lénynek így adjon ajándékot. És miért? Mert, ó, Szubhúti, a lény képzete nem-képzet. S azok, akikről a Tathágata mint minden lényről beszélt, valójában nem-lények. Hogy miért?
15. Mert, ó, Szubhúti, a Tathágata a valóságot mondja, azt mondja, ami igaz, úgy mondja a dolgokat, ahogyan vannak; egy tathágata nem mond valótlant. 16. S továbbá, ó, Szubhúti, a Tanban, amit a Tathágata tökéletesen ismert és hirdetett, nincs igazság, sem hamisság. 17. Mint ahogy egy sötét helyre belépő ember sem lát semmit, ugyanilyennek kell tekintenünk a tárgyak csapdájába esett bódhiszattvát, aki a tárgyakban elmerülvén ajándékot ad. Ám az az ember, akinek van szeme, sok tárgyat lát, mikor az éjszaka sötétje elmúlt, és fölkelt a nap.
18. Ugyanilyennek kell tekintenünk egy bódhiszattvát, aki nem esett a tárgyak csapdájába, és aki nem merülvén el a tárgyakban ajándékot ad. 19. S továbbá, ó, Szubhúti, egy jó család azon fiait és lányait, akik megtanulják ezt az értekezést a Tanról, megőrzik emlékezetükben, elismétlik, megértik, és maradéktalanul elmagyarázzák másoknak, azokat, ó, Szubhúti, buddha-tudásával meg fogja ismerni a Tathágata, buddha-szemével látni fogja a Tathágata. Ezek a lények mind, ó, Szubhúti, mérhetetlenül nagy és megszámlálhatatlanul sok érdemet hoznak létre, s őriznek meg.
XV. 1. És ha, ó, Szubhúti, egy nő vagy férfi annyiszor áldozná föl magát egy reggelen, ahány homokszem van a Gangeszben, s ha ugyanezt tenné délben és este is, s ha ugyanígy föláldozná magát több százezerszer milliószor milliárd korszakon keresztül,
2. s ha valaki más, miután hallotta a Tan e magyarázatát, elfogadná azt, akkor ez utóbbi e tette révén mérhetetlenül nagyobb és megszámlálhatatlanul több érdemet halmozna fel.
3. Mit mondjunk akkor arról, aki miután leírta ezt a szútrát, megtanulja, emlékezetében őrzi, megérti, és hiánytalanul elmagyarázza másoknak? 4. Továbbá, ó, Szubhúti, a Tan e magyarázata elgondolhatatlan és páratlan. Ezt a Tathágata hirdette azok részére, akik ráléptek a legfelsőbb és legnagyszerűbb ösvényre.
5. S akik megtanulják a Tan e magyarázatát, akik emlékezetükben őrzik, elismétlik, megértik, és hiánytalanul elmagyarázzák másoknak, azokat buddha-tudásával meg fogja ismerni a Tathágata, buddha-szemével látni fogja a Tathágata.
6. Ezek a lények mind, ó, Szubhúti, mérhetetlenül nagy érdemeket szereznek, felfoghatatlan, páratlan, mérhetetlen és határtalan érdemek halmazát. Ezek a lények mind, ó, Szubhúti, egyaránt részesülnek a buddha-tudatból. És miért?
7. Mert lehetetlen, ó, Szubhúti, hogy a Tan e magyarázatát a kevésbé eltökéltek is hallják, olyanok, akik hisznek az énségben, lényben, lélekben, vagy személyben. Lehetetlen, hogy a Tan e magyarázatát olyanok is hallják, megtanulják, őrizzék emlékezetükben, ismételjék és megértsék, akik nem tettek bódhiszattva-fogadalmat. Ez nem lehetséges. 8. Továbbá, ó, Szubhúti, a világnak az a része, ahol e szútrát magyarázzák majd, az istenek, emberek és félistenek egész világa számára az imádat tárgya lesz, olyan, mint egy áldott szentély.
XVI. 1. Továbbá, ó, Szubhúti, egy jó család fiai vagy lányai, akik megtanulják, emlékezetükbe vésik, elismétlik, megértik, maradéktalanul a szívükbe fogadják, és hiánytalanul elmagyarázzák másoknak e szútrákat, megaláztatnak, bizony, megaláztatnak. És miért?
2. Mert, ó, Szubhúti, bármi rosszat követtek el e lények korábbi életeikben, oly dolgokat cselekedvén, melyek feltétlenül szenvedéshez vezetnek, e mostani életükben megaláztatásukkal eltörlik ama korábbi tetteiket, és elérik egy buddha megvilágosodását. 3. Emlékszem, ó, Szubhúti, hogy a múltban, jóval Dípankara Tathágata előtt, a számtalan, teljességgel megszámlálhatatlan világkorszakok során élt nyolcvannégyezer milliószor milliárd buddha, akiket megörvendeztettem, és később sem fordultam el tőlük.
4. Ha most az általam így fölhalmozott érdemek nagyságát összevetjük azokéval, akik az utolsó időben, az utolsó pillanatban, az utolsó ötszáz évben, az igaz Tan romlása idején, megtanulják e szútrát, ó, Szubhúti, emlékezetükbe vésik, elismétlik, megértik és maradéktalanul elmagyarázzák másoknak,
5. akkor ez utóbbiak érdemeihez viszonyítva, ó, Szubhúti, az előbb említettek egy század, sőt, egy ezred, százezred, de még egy tízmilliomod, százmilliomod részt sem tesznek ki. Arányuk számszerűen, törttel, számolással, összehasonlítással, közelítéssel vagy megfeleltetéssel ki nem fejezhető. 6. És ha, ó, Szubhúti, szólnom kellene az érdemekről, melyeket a jó családok e fiai és lányai gyűjtöttek, valamint arról, hogy e fiak és leányok milyen nagy érdemeket fognak még fölhalmozni és megőrizni abban az időben, akkor a lények eszüket vesztenék, gondolataik összezavarodnának.
7. Továbbá, ó, Szubhúti, mivel a Tan e magyarázata, melyet a Tathágata hirdet, elgondolhatatlan és páratlan, érthető, hogy a gyümölcse is felfoghatatlan.
XVII. 1. Akkor a tiszteletreméltó Szubhúti így szólt a Tathágatához: Hogyan viselkedjen valaki, miután a bódhiszattvák ösvényére lépett, miként haladjon, s hogyan zabolázza meg gondolatait?
2. A Buddha így felelt: Aki a bódhiszattvák ösvényére lépett, így alakítsa a gondolatait: Minden lényt át kell mentenem a nirvána tökéletes világába, mely nem hagy nyomot maga után. De miután így megszabadítottam őket, egyetlen lényt sem szabadítottam meg. És miért?
3. Mert ha egy bódhiszattva hisz egy lény bármiféle fogalmában, akkor nem nevezhető bódhiszattvának, hasonlóképpen, ha a lélek vagy a személy fogalmában, és így tovább. Hogy miért? Mert, ó, Szubhúti, mert nincs olyan létező, mint a bódhiszattvák ösvényére lépő lény. 4. Mit gondolsz, ó, Szubhúti, a legmagasabb tökéletes tudásra vonatkozóan van-e bármi, amit a Tathágata a tökéletesen és teljesen megvilágosodott Dípankara Tathágatától vett át? 5. Ekkor a tiszteletreméltó Szubhúti így válaszolt a Buddhának:
Amennyire megértettem a Buddha által tanítottak jelentését, nincs semmi a legmagasabb tökéletes tudásra vonatkozóan, amit a Tathágata a tökéletesen és teljesen megvilágosodott Dípankara Tathágatától vett volna át. 6. Ezután a Buddha így szólt a tiszteletreméltó Szubhútihoz: Így van, Szubhúti, így van. Nincs semmi a legmagasabb tökéletes tudásra vonatkozóan, amit a Tathágata a tökéletesen és teljesen megvilágosodott Dípankara Tathágatától vett volna át.
7. És ha, ó Szubhúti, a Tathágata bármit átvett volna Dípankara Tathágatától, akkor ő nem jósolta volna meg nekem, hogy: "Ó, fiam, beló1ed a jövőben tökéletesen és teljesen megvilágosodott tathágata lesz, Sákjamuni nevezetű." 8. S mivel, ó, Szubhúti, nincs semmi, amit a tökéletesen és teljesen megvilágosodott Tathágata átvett volna a legmagasabb tökéletes tudást illetően, ezért jósolta nekem Dípankara Tathágata, hogy: "Fiam, belőled a jövőben tökéletesen és teljesen megvilágosodott tathágata lesz, Sákjamuni nevezetű." 9. És miért? Mert a tathágata név annyit jelent, mint valódi olyanság. És bárki, ó, Szubhúti, aki azt állítaná, hogy a tökéletesen és teljesen megvilágosodott Tathágata megismerte a legmagasabb tökéletes tudást, valótlant mondana, és valami hamissággal rágalmazna engem, ó, Szubhúti. És miért?
10. Mert nincs olyasmi, ó, Szubhúti, amit a Tathágata megismert volna a legmagasabb tökéletes tudásra vonatkozóan. És abban, ó, Szubhúti, amit a Tathágata megismert és tanított, nincsen sem igazság, sem hamisság. 11. Ezért hirdeti a Tathágata: "Minden létező Buddha-létező." És miért? Mert a Tathágata minden létezőt nem-létezőként hirdetett. Ezért nevezünk minden létezőt Buddha-létezőnek. 12. Nos, vegyünk például egy embert, ó, Szubhúti, akinek hatalmas teste van. 13. A tiszteletreméltó Szubhúti megjegyezte: Az az ember, akiről a Tathágata úgy beszélt, mint testtel rendelkező emberről, mint nagy testtel rendelkező emberről, róla, ó, Buddha, úgy beszélt a Tathágata mint nem-testtel rendelkező emberről, s ezért nevezzük őt testtel, sőt, nagy testtel rendelkező embernek. 14. A Buddha mondta: Így van, ó, Szubhúti, és ha egy bódhiszattva azt mondaná "Megmentek minden lényt", akkor őt nem nevezhetnénk bódhiszattvának. Hogy miért? Van-e bármi, amit bódhiszattvának nevezünk? 15. Szubhúti azt felelte:
Bizony nincs, ó, Buddha, nincs semmi, amit bódhiszattvának nevezünk.
16. A Buddha így szólt: Ezért tanítja a Tathágata: "Egyetlen létezőnek sincs önvalója, élete, lelke, személyisége" Ha, ó, Szubhúti, egy bódhiszattva azt mondaná: "Számos Buddha Földet fogok teremteni", akkor nem mondana igazat. És miért?
17. Mert amikor "számos Buddha Földről, bizony, számos Buddha Földről" esett szó, ó, Szubhúti, akkor ezekről a Tathágata mint nem-Buddha Földekről beszélt. Ezért nevezzük ezeket Buddha Földeknek. 18. A bódhiszattva, ó, Szubhúti, aki tudja, hogy minden létező önvaló nélküli, azt nemes szellemű bódhiszattvának nevezi a tökéletesen és teljesen megvilágosodott Tathágata.
XVIII. 1. A Buddha megkérdezte: Mit gondolsz, ó, Szubhúti, rende1kezik-e a Tathágata testi szemmel? 2. Szubhúti azt felelte: Így van, ó, Buddha, a Tathágata rendelkezik testi szemmel.
3. A Buddha megkérdezte: Mit gondolsz, ó, Szubhúti, rendelkezik-e a Tathágata isteni szemmel? 4. Szubhúti azt felelte: Így van, ó, Buddha, a Tathágata rendelkezik isteni szemmel.
5. A Buddha megkérdezte: Mit gondolsz, ó, Szubhúti, rendelkezik-e a Tathágata bölcsesség-szemmel? 6. Szubhúti azt felelte: Így van, ó, Buddha, a Tathágata rendelkezik bölcsesség-szemmel. 7. A Buddha megkérdezte: Mit gondolsz, ó, Szubhúti, rendelkezik-e a Tathágata a Tan szemével? 8. Szubhúti azt felelte:
Így van, ó, Buddha, a Tathágata rendelkezik a Tan szemével. 9. A Buddha megkérdezte: Mit gondolsz, ó, Szubhúti, rendelkezik-e a Tathágata egy buddha szemével? 10. Szubhúti azt felelte: Így van, ó, Buddha, a Tathágata rendelkezik egy buddha szemével. 11. A Buddha megkérdezte: Mit gondolsz, ó, Szubhúti, használta-e a Tathágata az "ahány homokszem van a hatalmas Gangesz folyóban" kifejezést a homokszemekre? 12. Szubhúti azt felelte: Így van, ó, Buddha, a Tathágata használta a homokszemek kifejezést. 13. A Buddha megkérdezte: Mit gondolsz, ó, Szubhúti, ha oly sok Gangesz folyó lenne, mint ahány homokszem van a hatalmas Gangesz folyóban; s ha annyi világ lenne, mint ahány homokszem ezekben van, akkor sok világ lenne? 14. Szubhúti azt felelte: Így van, ó, Buddha, így van, akkor e világok száma nagy lenne. 15. Akkor a Buddha mondá: Ahány lény található együttvéve azokban a világokban, én mindegyikük összetett gondolatmenetét ismerem. Ésmiért? Mert amirő1 gondolatmenetként, bizony, gondolatmenetként volt szó, ó, Szubhúti, azt a Tathágata nem-gondolatmenetként hirdette, ezért neveztük gondolatmenetnek Ésmiért?
16. Mert, ó, Szubhúti, a múltbeli gondolat nem ragadható meg, a jövőbeli gondolat nem ragadható meg, és a jelenlegi gondolat sem ragadható meg.
XIX. 1. Mit gondolsz, ó, Szubhúti, ha egy jó család fia vagy lánya ezt a milliószor millió világot magában foglaló mindenséget megtöltené a hét nemes anyaggal, és ajándékul adná a tökéletesen és teljesen megvilágosodott buddháknak, vajon ama jó család fia vagy lánya ennek következtében nagy érdemet halmozna-e fel? 2. Szubhúti így felelt: Igen, nagyot. 3. A Buddha így szólt: Így van, Szubhúti, így van; a jó család ama fia vagy lánya e tette révén nagy érdemet halmozna föl, mérhetetlenül nagyot és megszámlálhatatlanul sokat. És miért?
4. Mert ami érdemhalmazként került szóba, azt a tathágata nem-érdemhalmazként hirdette. Ha, ó, Szubhúti, létezne érdemhalmaz, akkor a Tathágata nem hirdette volna: "Az érdemhalmaz, az érdemhalmaz!"
XX.
1. Mit gondolsz tehát, Szubhúti, látható-e a Tathágata testének szemmel látható alakjában?
2. Szubhúti így felelt: Bizony nem, ó, Buddha, a Tathágata nem látható meg testének szemmel látható alakjában. Hogy miért?
3. Mert, ami, ó, Buddha, a látható test alakjaként, a látható test alakjaként került szóba, azt a Tathágata a látható test nem-alakjaként hirdette, ezért nevezzük azt a látható test alakjának. 4. A Buddha kérdezte: Mit gondolsz, ó, Szubhúti, látható-e egy tathágata ismertetőjegyei alapján? 5. Szubhúti így válaszolt: Bizony nem, ó, Buddha, egy tathágata nem látható saját jegyei alapján. Hogy miért? Mert amit a Tathágata saját jegyként hirdetett, azt valójában a nem-saját jegyekként hirdette, s ezért nevezzük ezeket saját jegyeknek.
XXI.
1. A Buddha megkérdezte: Mit gondolsz, ó, Szubhúti, ily módon gondolkodik-e a Tathágata: "Én tanítottam a Tant?"
2. Szubhúti így felelt: Bizony nem, ó, Buddha, a Tathágata nem gondolkodik így: "Én tanítottam a Tant."
3. A Buddha azt mondta: Ha valaki azt mondaná, hogy a Tathágata tanította a Tant, akkor hamisan szólna; mintha olyasmibe kapaszkodna, ami nincs ott. Hogy miért? Mert, ó, Szubhúti, a Tan tanításáról, bizony, a Tan tanításáról esett szó.
4. Ó, Szubhúti, nincs semmi, amit a "Tan tanítása" néven észlelhetnénk. 5. Ezután a tiszteletreméltó Szubhúti e szavakkal fordult a Buddhához:
Vajon, ó, Buddha, lesz bármely lény a jövőben, az utolsó időben, az utolsó pillanatban, az utolsó ötszáz évben, az igaz Tan romlása idején, aki e Tan hallatán hinni fog?
6. A Buddha felelte: Ők, Szubhúti, se lények, se nem-lények. És miért? Mert, ó, Szubhúti, akikről mint lényekről, mint lényekről eset szó, azokról mint nem-lényekró1 beszélt a Tathágata, s ezért nevezzük őket lényeknek.
XXII. 1. Mit gondolsz, Szubhúti, létezik-e bármi, amit a legmagasabb tökéletes tudásként ismerne a Tathágata? 2. A tiszteletreméltó Szubhúti így válaszolt: Bizony nincs, ó, Buddha, nincs semmi, amit a legmagasabb tökéletes tudásként ismerne a Tathágata. 3. A Buddha hozzáfűzte: Így van, Szubhúti, így van. A legkisebb dolog sem található vagy ragadható meg abban, azért nevezzük a legmagasabb tökéletes tudásnak.
XXIII. 1. Továbbá, Szubhúti, abban minden ugyanolyan, azon belül nincsen semmi különbség, s ezért nevezzük a legmagasabb tökéletes tudásnak. Mentes az önvalótó1, létezéstől, élettől, személyiségtől
2. a legmagasabb tökéletes tudás mindig ugyanaz, s minden üdvös dologgal azonos. Hogy miért?
3. Mert amelyeket mint üdvös dolgokat, bizony, mint üdvös dolgokat hirdetett a Tathágata, ó, Szubhúti, azokat mint nem-dolgokat hirdette, s ezért nevezzük őket üdvös dolgoknak.
XXIV. 1. És ha, ó, Szubhúti, egy nő, avagy férfi, annyi halmot gyűjtene össze a hét nemes anyagból, ahány Szuméru, a hegyek királya található egy milliószor milliónyi világot tartalmazó mindenségben, s ezeket ajándékul adná a tökéletesen és teljesen megvilágosodott tathágatáknak;
2. s ha egy jó család fia vagy lánya kiválasztana a Tan e magyarázatából, e Túlvivő Bölcsességbőlegy versszakot, mindössze négy sort, s ezt megtanítaná másoknak, akkor, ó, Szubhúti, ez utóbbi érdemeihez viszonyítva,
3. az előbb említett érdemek egy század, sőt, ezred, százezred, tízmilliomod, százmilliomod, százezred tízmilliomod részt sem tennének ki. Arányuk számmal, törttel, számolással, összehasonlítással, közelítéssel vagy megfeleltetéssel ki nem fejezhető.
XXV.
1. Mit gondolsz, ó, Szubhúti, vajon így gondolkodik-e egy tathágata: "Lényeket szabadítottam meg." Nem szabad így vélekedned, ó, Szubhúti. És miért? Mert nincs olyan lény, akit a Tathágata szabadított meg.
2. És ha lenne olyan lény, akit a Tathágata szabadított meg, akkor a Tathágata hinne egy énségben, hinne egy lényben, hinne egy lélekben, hinne egy személyiségben. S amit az énségben való hitnek nevezünk, azt nem-hitként hirdeti a Tathágata.
3. S mégis a gyermeteg, tudatlan lények hittek benne; ám ezeket a gyermeteg, tudatlan lényeket valójában mint nem-lényeket tanította a Tathágata. Ezért nevezzük őket gyermeteg, tudatlan lényeknek.
XXVI. 1. Mit gondolsz, ó, Szubhúti, látható-e a Tathágata ismertetőjegyei alapján?
2. Szubhúti így felelt: Bizony nem, ó, Buddha. Amennyire én ismerem a Tathágata magyarázatának értelmét, a Tathágata nem látható azáltal, hogy jeleket birtokol.
3. A Buddha így szólt: Helyes, helyes, Szubhúti, így van, Szubhúti, úgy van, ahogy mondod, egy tathágata nem látható saját jegyei alapján. Hogy miért?
4. Mert, ó, Szubhúti, ha egy tathágata látható lenne azáltal, hogy jegyeket birtokol, akkor egy kerékforgató világkirály is tathágata lenne; ezért egy tathágata nem látható saját jegyei alapján.
5. A Buddha ez alkalomból a következő gáthát mondta: 6. Akik a formám alapján láttak, s a hangom alapján hallottak engem,
Azok helytelen úton járnak, s nem pillanthatnak meg soha.
7. Egy buddha a Tan alapján látható meg, mert a buddháknak Tan-testük van; A Tan igaz természete nem érthető meg, s nem ragadható meg, mint egy tárgy.
XXVII. 1. Mit gondolsz, ó, Szubhúti, vajon a Tathágata ismertetőjegyei révén ismerte meg a legmagasabb tökéletes tudást? Nem szabad ezt gondolnod, ó, Szubhúti. Hogy miért?
2. Mert, ó, Szubhúti, a legmagasabb tökéletes tudást a Tathágata nem saját jegyei alapján ismerte meg.
3. S ne mondja senki, ó, Szubhúti, hogy bárminek az elpusztítását vagy megsemmisítését hirdetik azok, akik a bódhiszattvák ösvényére léptek.
XXVIII. 1. És ha, ó, Szubhúti, egy jó családból származó fiú, avagy leány annyi világmindenséget megtölt a hét nemes anyaggal, ahány homokszem van a Gangesz folyóban, és ajándékul adja a tökéletesen és teljesen megvilágosodott tathágatáknak;
2. s ha egy bódhiszattva rendületlenül megmarad az önvaló nélküli és nem-teremtett dolgokban, akkor ez utóbbi, cselekedete alapján mérhetetlenül nagyobb és megszámlálhatatlanul több érdemet halmoz föl. 3. Azonban, ó, Szubhúti, egy nemes szellemű bódhiszattva ne tekintse magáénak a felhalmozott érdemeket. 4. A tiszteletreméltó Szubhúti megkérdezte: Tehát egy bódhiszattva ne tekintse magáénak a felhalmozott érdemeket? 5. A Buddha így válaszolt: Szerezzen érdemeket, de ne ragaszkodjon hozzájuk. Ezért mondjuk így: szerezzen érdemeket.
XXIX. 1. S továbbá, ó, Szubhúti, ha valaki azt mondaná, hogy a Tathágata megy, jön, áll, ül, vagy lefekszik, az, ó, Szubhúti, nem érti a tanításaimat. És miért?
2. Mert a tathágata kifejezés olyan valakit jelöl, aki nem távozik sehová, s nem érkezett sehonnan, s ezért nevezik tathágatának, lévén tökéletesen és teljesen megvilágosodott.
XXX. 1. Továbbá, ó, Szubhúti, ha egy jó családból származó fiú vagy lány venne annyi világot, ahány porszemet tartalmaznak a földek ebben milliószor millió világot felölelő mindenségben, s ezeket olyan finom porrá őrölné, mint amilyen mérhetetlenül nagy erőkifejtéssel előállítható, és amit a legkisebb részecskék halmazának nevezünk, akkor, mit gondolsz, ó, Szubhúti, sok részecskébó1 álló halmaz lenne az? 2. Szubhúti azt felelte: Igen Buddha, igen, az bizony sok részecskéből álló halmaz lenne. Hogy miért? Mert, ó, Buddha, ha sok részecskéből álló halmaz lenne, akkor a Buddha nem nevezné sok részecskéből álló halmaznak. Hogy miért?
3. Mert amit a Tathágata sok részecskébő1 álló halmazként hirdetett, azt a részecskék nem-halmazaként hirdette a Tathágata, s ezért sok részecskéből álló halmaznak nevezzük.
4. És amit milliószor millió világot felölelő mindenségként hirdetett a Tathágata, azt nem-mindenségként hirdette a Tathágata; s ezért azt milliószor millió világból álló mindenségnek nevezzük. És miért?
5. Mert, ó, Buddha, ha volna egy világmindenség, akkor létezne az anyagba vetett hit; s amit a Tathágata az anyagba vetett hitként hirdetett, azt nem-hitként hirdette a Tathágata, s ezért azt az anyagba vetett hitnek nevezzük. 6. A Buddha hozzátette: És maga az "anyagba vetett hit" is, ó, Szubhúti, kimondhatatlan és kifejezhetetlen; nem dolog és nem nem-dolog, s mégis ragaszkodnak hozzá a gyermeteg lények és a tudatlanok.
XXXI. 1. Hogy miért? Mert, ó, Szubhúti, ha egy ember azt mondaná, hogy a Tathágata az énségben való hitet, a lényben való hitet, a lélekben való hitet, a személyiségben való hitet hirdette, igazat szólna-e? 2. Szubhúti így felelt: Bizony nem, ó, Buddha, bizony nem; nem mondana igazat. Hogy miért? Mert, ó, Buddha, amit az énségben való hitként hirdetett a Tathágata, azt nem-hitként hirdette; ezért nevezzük az énségben való hitnek. 3. A Buddha így szólt:
Így tehát, ó, Szubhúti, minden dolgot így kell érzékelnie, szemlélnie, és elhinnie annak, aki a bódhiszattvák ösvényére lépett. S olyan módon kell ezeket észlelni, szemlélni és elhinni, hogy az ember ne higgyen sem egy dolog képzetében, sem egy nem-dolog képzetében. És miért?
4. Mert mondván: "Egy dolog képzetét, egy dolog képzetét úgy hirdette a Tathágata, mint egy dolog nem-képzetét."
XXXII. 1. És, ó, Szubhúti, ha egy nemes szellemű bódhiszattva számtalan mérhetetlenül nagy világmindenséget megtöltene a hét nemes anyaggal, és ajándékba adná azokat a tökéletesen és teljesen megvilágosodott tathágatáknak;
2. s ha egy jó család fia vagy lánya kiválasztana a Tan e magyarázatából, e Túlvivő Bölcsességbőlegy mindössze négysoros versszakot, s ezt megtanulná, elismételné, megértené, és hiánytalanul elmagyarázná másoknak, akkor ez utóbbi mérhetetlenül nagyobb és megszámlálhatatlanul több érdemet halmozna fel.
3. S mi a magyarázata ennek?
Mint csillag az égen, káprázat, gyertyaláng,
Délibáb, harmatcsepp, buborék.
Álom, cikázó villám, felhő - Tekintsünk ilyennek mindent, mi összetett.
4. Így beszélt a Buddha. A kiváló Szubhúti, a szerzetesek és az apácák, a hűséges világi hívők: férfiak és nők, valamint a bódhiszattvák, s az egész világ, isteneivel, embereivel, félisteneivel és gandharváival együtt elragadtatottan magasztalta a Buddha tanítását.
Így végződik a Gyémántvágó szútra, az áldott Túlvivő Bölcsesség.
